2024.04.16, Kedd

A Duna-Aszfalt energiatakarékos technológiájával épül, a keceli út

2014.03.27. 06:09

Szerdán délben több tucatnyi sajtós jelent meg a keceli határban a Soltvadkert-Kecel útfelújításon, ahol az országban elsőként bemutatásra került a Duna-Aszfalt LEA névre keresztelt (Low Energy Asphalts) alacsony hőmérsékletű aszfaltja. A terítés és tömörítés után az utat a forgalom vette át.

Hirdetés

A bejárás és tájékoztató után Font Sándor, mint a Bács-Kiskun megyei útbiztos és Bányai Gábor, mint a Bács-Kiskun megyei önkormányzat elnöke és a Duna-Aszfalt részéről Lehel Zoltán kommunikációért felelős vezető tartott rövid sajtótájékoztatót:

Font Sándor elmondta, hogy ez a kivitelezés a kormány által tavaly eldöntött 33 milliárd forintos összegkeret terhére valósul meg. Elmondta, hogy Bács-Kiskun megyében jelenleg is folynak ebből az összegből felújítási munkálatok. Elmondta továbbá, hogy a megye déli részén is folyik egy felújítás, de nem ebből a keretből. Kivitelezés előtt áll a Solt elkerülő út Apostagi felvezető útszakaszának az építése, a Kalocsa és az M9-es híd lába közötti 51-es út további felújítása.

Elmondta, hogy az 53-as és 54-es utak lesznek a következő nagy útfelújítási feladatok, hiszen óriási forgalmat bonyolítanak. Elmondta, hogy Soltvadkerten naponta 12000 autó halad át, ami több, mint az M6-os gyengébb napjainak a forgalma. Mindez már az új kormánynak lesz a feladata, hiszen annyit lehet tudni, hogy gyorsforgalmi utak, sztrádák és hidak kivételével EU-s forrás nem használható fel kettő, vagy több számú út felújításához 2014-től, ezért ezt a jövőben csak nemzeti forrásból lehet finanszírozni. Erre a pénzügyi alapot az évente mintegy 200 milliárd állami bevételt jelentő útdíjból lehet finanszírozni.

Bányai Gábor a megyei közgyűlés elnöke, mint bácskai parlamenti képviselő elmondta, hogy 30 éve nem volt olyan jelentős útfelújítás a megye déli részén, mint ami jelenleg az 55-út Baja és Szged közötti teljes útszakaszán történik úgy, hogy egy a teljes szakaszon egy új kerékpárút is megépítésre kerül. Továbbá Kiskunhalas és Zsana között, Mélykút és Jánoshalma között vannak a déli térségben felújítások folyamatban. Elmondta, hogy a megye útjainak a 2/3-a négy számjegyű, ezért rendkívül szükség lesz az állami szerepvállalásra, hogy jobb utakon járhassanak a megyében.

Végül Lehel Zoltán a reményét fejezte ki, hogy ez a mai újságírói útépítő nap mindenkinek elnyerte a tetszését és értelemszerűen bejelentette, hogy a Duna-Aszfalt LEA aszfaltja készen áll arra, hogy ebből több ezer kilométernyi utat hatékonyan megépítsenek belőle.

 

DEBÜTÁL A ZÖLD ASZFALT MAGYARORSZÁGON  

A LEA (Low Energy Asphalt) technológia két éve itt van, fél évvel ezelőtt az előírások is lehetővé tették a használatát, most pedig meg is épül az első zöld aszfalttal készült útszakasz. A Soltvadkert és Kecel között húzódó 54. számú főút egy részét aszfaltozzák az innovatív, környezetbarát eljárással készült LEA alkalmazásával. A technológia tulajdonosa és a kivitelező is a magyar tulajdonú Duna Aszfalt Kft.

Soltvadkert, 2014. március 26. – A zöld aszfalt magyarországi története 2012-re vezethető vissza, amikor a Duna Aszfalt Kft. jelentős modernizációt hajtott végre a Dunaharasztiban levő keverőtelepén, melynek köszönhetően alkalmassá váltak a francia licensz alapján készülő LEA (Low Energy Asphalt), alacsony energiafelhasználású aszfalt előállítására is.

Az ötlet akkor merésznek tűnt, hiszen sem az előírások nem tették lehetővé a hivatalosan a mérsékelten meleg aszfalt használatát, sem a technológia nem volt közismert Magyarországon. 2013 szeptemberében azonban komoly mérföldkő érkezett el a környezetbarát útépítés életében: a mérsékelten meleg aszfalt kategória bekerült az Útügyi Műszaki Előírásokba, ami azt jelenti, hogy lehetsésges közbeszerzést kiírni a zöld aszfaltra is.

A zöld aszfalt számos kiváló tulajdonsággal rendelkezik amellett, hogy nem kerül többe, mint a hagyományos eljárással készült forró aszfalt.

A LEA kiemelt tulajdonságai:

·         akár 50% energia-megtakarítást tesz lehetővé

·         50-60%-kal csökken a szén-dioxid-kibocsátás

·         nem tapad a szállító jármű platójához

·         nedves időjárásban is beépíthető

az útépítés során nincs kellemetlen „aszfaltszag”a keverőtelepet nem földgázzal üzemeltetik, hanem PB gázzal, így az télen is működhet

 

Az első LEA eljárással készült útszakasz Soltvadkert és Kecel között található Magyarországon.

www.dunaaszfalt.hu