(Így lopják félegyházán a térfigyelő kamerákat - áááá dehogy, a kép illusztráció!)Térfigyelő kamerát lopni nagyobb truváj, mint végighazudni egy teljes választási kampányt - állapítható meg Horváth Tamásnak a kiskunfélegyházi MSZP elnökének a testületi ülésről írt saját beszámolójából. Az írásból kiderül, hogy az új testület egy szikrával sem fog kevesebb hülyeséggel előállni, mint elődjei!
Azért pozitívumokra is leltem az ülésen, mégpedig az egyik kormánypárti képviselő tizenegynéhány év után elkezdett érdeklődni a választókörzete ügyes-bajos dolgai után. Helycserék történtek a hulladékgazdálkodási társulás jól fizető testületeiben, remélem alapvető változások lesznek ezen a téren is, mert a jelenlegi szelektív és szerves hulladékkezelés finoman szólva hagy maga után kivetnivalót.
Az egy éve a tiltakozásom ellenére magánkézbe adott szociális otthon mosodai szolgáltatása becsődölt, most 16 milliót költünk mosógépekre, és ha nem is egészében, de visszaállítjuk az ott dolgozók létszámát. Annak idején ennek a rossz döntésnek köszönhetően családok vesztették el a megélhetésüket!
A hajléktalanszálló állagmegóvására hagytunk jóvá egy jókora összeget és a felső temető izraelita sírkertjének balesetveszély elhárítása kap forrást. Mindenszentek alkalmából többször jártam a zsidó temetőnél, tényleg nagyon veszélyes állapotban vannak a sírok. Őszintén szólva én a terület bekerítését – látogathatóságot biztosítva – tartanám elfogadható megoldásnak, mert e nélkül a most elköltött töménytelen pénz csak tűzoltásként szolgál, a valós problémát nem oldja meg.
A nap vicce az önkormányzati földek szőlőültetvény formájában való hasznosítására tett javaslat volt. A bizottsági ülésen sikerült meggyőznünk a képviselőket, hogy mondjanak le erről az eszetlenségről és ha már hasznosítunk, akkor vagy adjuk bérbe piaci alapon vagy telepítsünk erdőt erre a 17 hektárra.
Ha nem is überelte, de hasonlóan tragikomikus a vagyonvédelmi alapítvány döntéséhez kapcsolódó infó, miszerint a kihelyezett térfigyelőkamerákat, melyeket a lopások felderítésének érdekében helyeztek ki ellopták, a kár 500 ezer forint.Teltházas szakmai rendezvényen mutatta be a bim.GROUP és a KÉSZ Metaltech pár fontos projektjét az elmúlt évekből. A nap folyamán nemzetközi és hazai vendégelőadók többféle megvilágításban beszéltek a fém használatáról az építészetben.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.