2024.04.18, Csütörtök

Egy izsáki sikerember – Mondok József

2014.05.17. 06:31

Az izsáki életrevalóság ikonjaként jelent meg a közéletben a kilencvenes évek közepén Mondok József, aki azóta polgármestere az Alföld talán legromantikusabb kisvárosának, amely mára a hazai „lovaspolitika” egyik központjává vált. Mondok Józsefet egy kiemelt helyi ügyben, egy kiemelt országos ügyben és egy kiemelt magánügyben kérdeztük:

Hirdetés

Közszájon forog Izsákon, hogy a város iskoláját teljesen újjá akarják építeni, igaz-e a szóbeszéd?

Igen, hiszen egy komoly tehertétel, hogy hogyan oldja meg az iskola felújítását az izsáki önkormányzat. Volt lehetőségünk benyújtani egy pályázatot, ami energetikai takarékosság vonalán indított volna egy felújítási lehetőséget az iskola életébe, de ez nem az a beruházás, ami az izsáki oktatásnak igazi megoldást jelentett volna. – jelenleg két iskolában zajlik a közel 460 gyermeknek az oktatása – Ezért tovább kerestük a megfelelő megoldást, amit azt gondolom meg is talált a város annak érdekében, hogy egy olyan felújítást lásson az oktatás Izsákon, amelyre nem volt példa az elmúlt évtizedekben.

Lezsák Sándor és Lázár János segítségével eljutottunk egy olyan kompromisszumos megállapodás irányába, amely a térség és talán a megye egyik legkorszerűbb iskoláját fogja Izsákon megvalósítani. Egy épületbe kerülne az alsó és felső tagozat, mellé pedig egy tanuszodáról és egy műfüves labdarugó pálya elkészítéséről esett szó. Mindezt a jelenlegi tervek alapján 1,4 milliárd forintos beruházás keretében kívánjuk megvalósítani.

A lovas szövetségben Lázár Vilmos mellett az alelnöki tisztet tölti be, elmondható, hogy évtizedek óta ennyi forrás, mint az utóbbi években nem érkezett a lovas sportba

A nemzeti lovas program keretén belül az elmúlt esztendőben olyan támogatáshoz jutott a magyar lovas szövetség, amelyre a rendszerváltás óta nem volt példa. 4,5 milliárd forintot meghaladó forrást kapott az ágazat. Ezzel a nemzeti lovarda sorsa és hosszú távú jövője eldőlt ennek kapcsán, hiszen egy kétmilliárdos beruházás keretében az országos lovas centrum és a nemzeti lovas program iskolai lovas oktatás részének is egyfajta gazdájává válik a fővárosban a nemzeti lovarda. Illetőleg egy szilvásváradi beruházás fog megvalósulni ez év december 31-ig mintegy 1,5 milliárd nagyságrendben.

Továbbá pedig szeretném elmondani, hogy nagyon jó híreket lehet hallani a különböző tradicionális lovas objektumok kapcsán is, hiszen a mezőhegyesi Ménes birtoknak a felújítása is napirenden van, illetve a bábolnai birtoknak a felújítása is tervezés alatt áll. Ha ezek megvalósulnak, akkor olyan bázist és olyan egységeket képeznek az országban, amely a lovassport fellendülését fogja szolgálni.

Mára rendkívül szerény a lovassport és a lovaglás iránti érdeklődés Magyarországon, ha például összehasonlítjuk Svédországgal is akár magunkat. Mit gondol, mennyi idő kell, hogy újra „lovas nemzetté” váljunk?

Tudni kell, hogy sajnos az elmúlt évtizedekben semmilyen mértékben nem került fókuszba a lovaglás, a lovas oktatás. Sem szakmai támogatás, sem anyagi elismerést nem kapott ez a terület. A nemzetközi lovassportban megkülönböztetünk nyolc szakágat, amelyből hétben nem születnek olyan látványos eredmények, amelyekre egyébként képesek lennénk. Itt kell megjegyeznem viszont, hogy az elmúlt 45 esztendő óta 2013-ban a fogathajtás a legszebb eredményt érte el, hiszen a sportág 11 érmet helyezett a nemzet asztalára, ebből 4 aranyérmet, ami még egyszer: minden idők legkiválóbb teljesítménye.

Hosszú időre és rengeteg munkára lesz szükség a kihagyott évtizedek után, hogy újra méltó helyre kerüljön a lovas kultúránk nemzetközi mércével mérve. Ennek az útnak az elején járunk. Mi itt Izsákon 2012-13-as tanévben vezettük be a lovas oktatást, ami hihetetlenül népszerűvé, a szülőket a családokat megmozgató történetté vált, hiszen akár engem is naponta állítanak meg az utcán a miatt, hogy miért csak a harmadik osztályosokkal indítottunk? A tervünk alapján ugyanis először a 3-4-5 évfolyam vesz részt a képzésben, amelyhez két diplomás lovas edzőt tudtunk szerződtetni.

Egy megdöbbentő eredményt hozott egy felmérésünk, miszerint a képzés keretében részt vevő 9 éves tanulók 60 százaléka most ért először kézzel lóhoz itt Izsákon, ami egy vidéki kisváros, el lehet képzelni, hogy milyen eredményt hozna egy hasonló felmérés az ötödik kerületben…

A programunkat Dalos Gyula és Budai Gyula nemrégen személyesen megnézte, és megnézhették, hogy milyen egyszerű körülmények között mertük és tudtuk ezt a képzést bevállalni. Dalos Gyula a programunk megtekintése után kijelentette, hogy nagyon sok tehetséget látott lovagolni, így arra biztatott bennünket, hogy minden erőnkkel folytassuk és fejlesszük ezt az oktatási formát, amiről mindenki tudja, hogy ebben a rohanó világban nem csak fizika sport, hanem sokkal több ennél.

Én azt gondolom, hogy Lázár Vilmos vezetésével a lovas szövetség el fog jutni oda, hogy amint tanuszodák, műfüves sportpályák úgy fedett lovardák is fognak épülni tömegesen ebben az országban. A szövetség töretlen fejlődését is mutatja, hogy a pár hete lezajlott a szervezeten belül a tisztújító választás, ahol Lázár Vilmos újra mandátumot kapott az elnökségre. Az alakuló ülésünk május 26-án lesz. A szövetség hat fős elnökségébe engem is beválasztottak és 26-án megválasztásra kerül a két alelnök is, akiknek a személyére Lázár Vilmos tesz javaslatot, ahogy tudom, számít a további közreműködésemre.

Az idén önkormányzati választások is lesznek, ambicionálja magát továbbra is az izsáki polgármesteri feladatok ellátására?



Már négy ciklus óta töltöm be Izsákon a polgármesteri funkciót, így a tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy ebben a gondolatkörben még nem izzik a levegő, de máris nagyon sok megkeresését kapok. A magam részéről elmondhatom, hogy ha azok a társadalmi csoportok, akiknek eddig is folyamatosan a támogatását megkaptam az együttműködésükről biztosítanak, akkor hajlok arra, hogy még egy cikluson keresztül elvállaljam ezt a megtisztelő tisztséget.