2024.04.20, Szombat

Új közösségi teret avattak Kisfáiban

2013.12.16. 06:58

A településrész apraja-nagyja ott volt szombaton délután Kisfái új közösségi terének avatásán. A meghívott vendégeket Tapodi Zsolt, a Kisfáiért Közhasznú Egyesület elnöke köszöntötte. Az önkormányzat képviseletében részt vett az ünnepségen dr. Zombor Gábor polgármester és Sípos László, a választókörzet képviselője is.

Hirdetés

Tapodi Zsolt egyebek mellett elmondta, hogy idén, önkormányzati forrásból és a Városi támogatási Program keretében elnyert pályázatokból mintegy két és fél millió forintot kaptak a közösségi tér fejlesztésére. Sok mindent sikerült megvalósítani belőle. Közművesítették a területet, villamos és víz lekötést végeztek, majd kiépítettek egy öntöző rendszert. Térvilágítással látták el a teret és építettek egy szép játszóteret is. Fákat, bokrokat ültettek és az utcafronton elhelyeztek egy robusztus kaput is „Közösségi Tér” felirattal.