2024.04.19, Péntek

Magyar cég, magyar sikerek, magyar ügyfelekért

2015.07.02. 22:33

A Netfone cégcsoportot 2007-ben alapították. A nyíregyházi központú NT az elmúlt időszakban főként vidéki kábeltévés szolgáltatóként jeleskedett, és mostanra mintegy 300 ezer előfizetői kört gyűjtött össze, de már korábban a vezetékes telefon szolgálatásokban komoly sikereket ért el, akár a CPS szolgáltatással, akár VoIP megoldásokkal akár az utazók és a külföldi telefonálásra alkalmas kaparós telefonkártyával. Szolgáltatásaik mostantól Kecskeméten is elérhetők a Szil-Coop bevásárlóközpont első emeletén.

Hirdetés



A virtuális mobilszolgáltató tőlünk nyugatra lévő országokban egy igen elterjedt szolgáltatási forma, (Csak Európában több mint 500 ilyen társaság létezik, hazánkban az első igazi a Netfone Telecom) amely során a mobil társaság kifejezetten a szolgáltatások Ügyfélhez történő eljuttatására koncentrál. Ez azt jelenti, hogy a háttér biztosításából valamennyi részt az alap szolgáltató vesz át. „Társaságunk esetében kizárólag a hálózati lefedettség biztosítása az alap szolgáltató feladata. Minden mást már társaságunk biztosít az ügyfelek számára.” – mondta Kun István, a Netfone stratégiai igazgatója.

2012.-ben a Morando Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. befektetésével a Netfone Kft. meglévő infrastruktúráján és ügyfélkörével megalakult a Netfone Telecom Távközlési és Szolgáltató Kft. A tőkebefektetés lehetővé teszi a további innovációs fejlesztések megvalósítását, illetve stabilitást biztosít a cég számára a magyar távközlésben. Továbbá 2014. júliusában Magyarország első igazi virtuális mobil szolgáltatói szerződését kötötte meg a Netfone-al az egyik nagy szolgáltató. Ezáltal a NF a négy szolgáltatási forma mindegyikének nyújtására alkalmassá vált, melyre a nagy szolgáltatók közül is csak az egyik képes.



A hálózati infrastruktúrát biztosítja, a hálózati központ azonban a cég sajátja. Az NT mobilüzletága kereskedelmi szempontból abban tér el a versenytársakétól, hogy kábeltévés előfizetők mellett a bővülést, egy körülbelül ezer fős, de dinamikusan növekvő tanácsadó hálózatra bízták, a Mobilhálóra.

A cég kisebbségi tulajdonosai és munkatársaik távközlési és IT szakemberek, akik korábbi munkáik során már bebizonyították, hogy képesek több tízezer felhasználó számára mind műszakilag, mind szolgáltatás minőségben új terméket, szolgáltatást fejleszteni, bevezetni és üzemeltetni.

Kecskeméten július 1-én megnyílt az első Mobilháló Netfone egyesület irodája. Győrben, Pécsett és Egerben nyílik még hasonló képviselet a következő hetekben.



„Törekvésünk, hogy év végéig még 4-5 városban és egy év múlva ilyenkor az összes megyeszékhelyen jelen legyünk. Akik régóta velünk dolgoznak, tudják, milyen folyamatokon mentünk és megyünk át, de egy mérföldkő az iroda nyitása, hiszen innen rohamos tempóban terjeszkedünk. Egyszerre lát majd el irodafunkciót, de természetesen lehet vásárolni is, az értékesítők továbbképzésének is lesz a helyszíne. A szolgáltatási csomagok és a készülékek értékesítésének az elsődleges formája azonban továbbra is a Mobilháló-, illetve kábeltévés partnereken keresztüli lesz.