2024.04.19, Péntek

Felsőbácska királya borszaküzletet nyit Kecskeméten

2015.10.28. 05:24

Viszontagságos utat járt be a borotai borász Koch Csaba, akit mára a Felső-Bácskában, mint a térség királyát emlegetnek, hiszen jelenleg ő a Hajós-Bajai borvidék legjelentősebb borászatának a tulajdonosa, illetve a Hajós-Bajai borvidék, egyben a Duna Borrégió elnöke. A 2015-ös Év Pincészete díj nyertese, bár a királynő ékköve, az Év Borászata díjra még gyúrnia kell, ha egyáltalán valaha...

Hirdetés

 


2015. november 2-án hétfőn délelőtt kerül sor Kecskeméten a Bethlen krt. 12/c. szám alatt a Koch borkereskedés megnyitására, amely ünnepséget nem kissebb személyek, mint Riged László a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke és maga Frittmann János a Kunsági Borvidék elnöke tiszteli meg személyesen.

Bár Borota olyan messze van mindentől, amit általában elérhetőnek tartunk, hogy azt igazán kifejezni is nehéz, mégis érdemes ellátogatni abba kis (nos, nem is olyan kicsi) ékszerdobozba, amit Koch Csaba létrehozott Borotán. Hiszen nem túlzás a milliárdos nagyságú komlexumát ékszerdoboznak hívni, ha hétvégente a bajai ifjúházasok kijárnak a legszebb esküvői fényképeiknek az elkészítésére.
Az a fránya Év Borásza díj
A borász szakmában rendkívül komoly tradíció működik, így ami jónak tűnik, az adott borászat számára lehet legalább annyi rossz is. Ilyen állapot szegény borotai borász életében a neve. Hiszen az országban közismert Boch borászat mellett érdemben felnőni, mint Koch, nos kifejezetten komoly kihívás. Ráadásul rátarti borászunk 2000-körül vett magának egy 10 hektáros területet a Boch József otthonában, Villányban és amilyen, arra szőlőt telepített. Így a 2009-es Villányi borversenyre benevezett "Vin Art" nevű borászatának a vörösbora elnyerte a villányi borverseny különdíját. Szóval, ha addig esetleg kétséges lett volna, hogy a nagyhírű Boch József milyen szemmel nézi a lelkes alföldi borász ténykedését, mint ugyebár az Év Borásza díj eldöntésében jelentős szereppel bíró Borkadémia felkent bennfentese, ezt követően nem hagyott kétséget afelől, hogy ez a fejlődés neki nincs az ínyére. 
Miután a híres villányi borásznak cirka 200 címkéje van, így nem kellett hozzá különösebben nagy mágia, hogy a borászok között elterjedjen a hír, miszerint Koch Csaba első címkéje hasonlít Boch József címkéjéhez. Ami ha bárki be akarja bizonyítani, bizonyasn találhat párhuzamot a sok-sok címke között. Na bumm a borakadémia felöltős mágusainak sem kellett több, azóta Koch Csaba Év Borásza felterjesztésével nagyjából kitámasztották a páncélszekrényüket... Vannak, akik szerint Koch Csaba sosem fogja megkapni ezt a vágyott díjat.
Egy kis bortai életérzés, az X5 M50d 2014-es fotózása idején az új Koch panzió előtt
Valahol ezen történet részleteiben rejlik, hogy attól függetlenül, hogy Felső-Bácska királya, aki nem csupán szőlőtermeléssel, borkészítéssel és kereskedelemmel, hanem nagyon-nagyon jelentős egyéb mezőgazdasági tevékenységel is böszkéljedhetne, annak ellenére, hogy a valóban egyre kiválóbb borotai borai mellett elképesztően komoly villányi borokat is készít, vélhetően sokáig második lehet csak Boch József után.
Újabb kecskeméti borkereskedés


Mindenesetre a térség és a borászainak a komolyságát és talán a kecskemétiek borkulturájának a növekedését mutatja, hogy az izsáki Gedeon pincészet után egy másik megyebeli borász is üzleti lehetőséget lát abban, hogy Kecskeméten borkereskedést nyisson.  Miközben pont a napokban számolja fel magát a Hírösvényre épített marketingjével együtt a sokat emlegetett Borháló a nagybuszmegálló mellett, ahol a cím alapján a Koch Borkereskedés fog megnyitni.
www.borkereskedeskecskemet.kochboraszat.huwww.facebook.com/kochborkereskedeskecskemet

 

Galéria

KecskemétGazdaság