2024.04.18, Csütörtök

Évzáró konferencia, sajtó zarándoklat Solton

2014.11.24. 19:36

Solton tartotta záró konferenciáját a Magyar Zarándokút Egyesület. A városháza dísztermében tartott rendezvényen Rausch Sándor a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a meghívott vendégeket, akik között Schmittné Makray Katalin és Sasvári Sándor közéleti ,- zászlós zarándokok is helyet foglaltak.

Hirdetés

A nagy érdeklődésre számot tartó eseményen Rumi Imre, a Magyar Zarándokút Egyesület elnöke tartott beszámolót az idei zarándokévről, melyet sikeresnek minősített. Beszélt az egyesület munkájáról, az elismeréséről, a zarándokút népszerűsítéséért tett tevékenységéről, melyben nagy szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei szakasz fejlesztési projektje. Az elnök kitért a beruházás részleteire és bemutatta az egyes megvalósított elemeket is.


IMG_5766.JPG

Ezt követően tartották meg a rendhagyó sajtótájékoztatót, melynek keretében bemutatták a „ Kulturális értékek és legendák a Duna mentén” címmel készített kisfilmet, mely szintén a projekt keretében készült el. A tájékoztatón elhangzott, hogy a 751 millió forintos pályázati forrásból kialakították a zarándokút megyei szakaszának egységes arculatát. Zarándok pihenők, kápolnák, kilátók, készültek, szállások épültek, témaparkokat alakítottak ki, helyi szakrális értékeket mentettek meg, újítottak fel azok a települések, szám szerint 11, akik konzorciumi tagként részt vettek a programban. Az egyik legnagyobb beruházást éppen a záró konferenciának otthont adó Solt városa hajtotta végre, ahol zarándokszállás, kilátó létesült, felújították a plébániát, a katolikus templomot,  különleges témapark létesült az Árpád-kori fejedelmek nyomában, egészen Szent Lászlóig.  Solt nem csak büszke a beruházásra, de amint azt Kalmár Pál polgármester elmondta, csatlakozni kívánnak a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társuláshoz.


IMG_5771.JPG

A rendezvény keretében adták át az Év Zarándoka díjat is, melyet a nemes ügy érdekében végzett áldozatos munkáért, a megtett kilométerekért kapja meg minden évben az arra legérdemesebb zarándok. Idén, a kalocsai dr. Kiss Hajnalka zarándoksegítő vehette át Makray Katalintól és Sasvári Sándortól az elismerést. A Magyar Zarándokutat már többször is végigjárt doktornő, lelkes szervezője a zarándoksegítőknek, aki fáradhatatlanul segíti a zarándokút fejlődését, népszerűsítését. 

IMG_5821.JPG


A konferencia résztvevői, valamint a sajtó képviselői  is bejárták a solti elemek színhelyét, majd Szentpéteri József régész, érdekes előadást tartott a Tételhegyi ásatásokról.

  A sajtózarándoklat alkalmával  személyesen ismerték meg a Tételhegy háromezer éves történetét. Az ősi falak felett állva, hallgatták a Fejedelmi Látogatóközpont kialakításának terveit, mely új lehetőségeket nyit Solt, illetve a térség, valamint a turizmus előtt. 

IMG_5871.JPG

Ezért máris sokat tesz a város, hiszen a felnövő generációt is motiválják azzal, hogy az iskolában a gyerekeknek tanítják a zarándoklatok történetét Szellákné Molnár Katalin tanítónő jóvoltából. A konferencia végén a tanítónő különleges, példaértékű, előadását is meghallgathatták a jelenlévők.  A zarándokút projekt Bács-Kiskun megyei szakaszának fejlesztése hamarosan befejeződik. Az apostagi elemek átadása után, november 29-én Dunapatajon zárul a két éves projekt.