2024.12.04, Szerda

Az ügyfelekért a kormányablakokban

2015.06.11. 16:42

2014. május 24-én nyílt meg – a megyében másodikként- a kecskeméti kormányablak. A modern, európai színvonalú környezetben létrejött ügyfélszolgálati centrumban alig több mint egy év elteltével már százezer ügyfelet szolgáltak ki a tisztviselők.

Bernáthné Szabó Irén 2015. június 11-én forgalmi engedély cseréjének ügyintézésre érkezett a Kecskeméti Járási Hivatal Kormányablak Osztályára, ahol százezredik ügyfélként Kovács Ernő kormánymegbízott, dr. Zombor Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója, dr. Kerékgyártó-Minda Mária Judit, a Kecskeméti Járási Hivatal vezetője és dr. Tyavoda Andrea, a Kecskeméti Járási Hivatal Kormányablak Osztályának vezetője köszöntötte.



Kovács Ernő kormánymegbízott a sajtó képviselőinek beszámolt arról, hogy felmérések szerint az állampolgárok kifejezetten elégedettek az integrált kormányzati ügyfélszolgálat magasabb szintű, jobb ügyintézési kultúrájával. Az új, átalakított közigazgatás alapelve, hogy kifelé a legegyszerűbb, befelé a leghatékonyabb legyen az állam. Az új típusú, okmányirodával kombinált kormányablakban az állampolgárok szakmailag és emberileg is felkészült ügyintézőkkel találkoznak, akik valódi segítséget és támogatást nyújtanak az oda telepített 400 ügytípusban. A kormány a „Jó Állam” koncepciójának megfelelően a fókuszt az ügyfélre helyezte. Ennek megfelelően a közigazgatás átalakítása új, ügyfélbarát szemléletmóddal párosult.

A terv kezdettől fogva az volt, hogy az okmányirodákkal közös kormányablakokat alakítsanak ki, így működjenek a korszerűbb, az eddigieknél bővebb ügykörű ügyintézési pontok. A kormányablakokban olyan közigazgatás működik, ahol az ügyintézők és az ügyek kerülnek közelebb a polgárokhoz, és nem a polgároknak kell az ügyek után járniuk. A kormánymegbízott elmondta, hogy az állampolgárokat kiszolgáló közigazgatás megvalósítása érdekében Bács-Kiskun megyében – a már meglévő 5 helyszín mellett – Bácsalmáson, Kecskeméten a Rákóczi úton, Solton, Kiskőrösön, Tompán, Jánoshalmán, Kiskunfélegyházán, Kunszentmiklóson, Izsákon és Tiszakécskén fog Kormányablak nyílni 2015 végéig. Egyúttal kérte az állampolgárok türelmét az átalakítási munkálatok idején tapasztalható esetleges nehézségek miatt.



Az ügyfélbarát szemléletmódot tükrözi a kormány azon célkitűzése is, amely az állampolgárok és a vállalkozások széles körét terhelő fizetési kötelezettségek enyhítésére irányuló állami rezsicsökkentésben valósul meg. A tízmilliárd forint összegű állami rezsicsökkentést az állampolgárok véleményének és javaslatainak felhasználásával kívánja megvalósítani – mondta el Kovács Ernő. Ennek érdekében a Kormány az állampolgárok és vállalkozások bevonásával konzultációt kezdeményezett.

A konzultációban részt vevők számos hatósági eljárással kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díj és illeték megszüntetésével összefüggésben kifejthetik véleményüket, továbbá javaslatot tehetnek egy-egy további, általuk fontosnak tartott hatósági eljárás díjmentessé tételére. A konzultáció keretében az állampolgárok és a vállalkozások számára külön kérdőív kerül összeállításra, melyek kitöltése önkéntes és anonim. Az állampolgároknak 2015. június 5-től 2015. augusztus 6-ig van lehetőségük kitölteni a kérdőíveket, melyeket a Kormányablakokban és Kormányhivatal minden ügyfélszolgálati helyiségében megtalálnak. A kitöltött kérdőíveket lehetőségük van a helyszínen kihelyezett gyűjtőládában leadni.

A kérdőívek elektronikusan kitölthetőek a www.kormanyhivatal.hu honlapon keresztül. Az online kérdőívek kitöltésére 2015. augusztus 6-án 24.00 óráig nyílik lehetőség. Emellett a települési ügysegéd a településeken tartott ügyfélfogadása során kérdőívet biztosít az állampolgárok számára és gondoskodik arról, hogy a kitöltött kérdőíveket eljuttassa a Járási Hivatalhoz.