2024.03.28, Csütörtök

Neee, Samsung Smart School iskola lett a soltvadkerti

2015.01.23. 15:46

Kiskőrösi fejlesztésnek köszönhetően avathatták fel pénteken délelőtt a soltvadkerti evangélikus egyházi általános iskolában a Samsung School névre elkeresztelt két osztálytermet az országban elsőként. Eddig sem volt kétséges, hogy a leggazdagabb iskola az országban a soltvadkerti, de azt, hogy minden gyerek táblagépet kapjon és a tanárokat felkészítsék és smart módon folyjék az oktatás, talán jelenleg a világ minden pontján megirigyelhetnék.

Hirdetés

Mint általában a jó dolgok, ez esetben is két Bácsmegyei barátságának köszönhetően jött létre a soltvadkerti általános iskola újabb fejlesztése. (Megjegyzendő, hogy pár éve az iskola igazgatója szerkesztőségünknek azt nyilatkozta, hogy még nem tudott olyat kérni az önkormányzattól, amit ne teljesítettek volna, szóval a vadkertiek nem csak dumálnak, hanem valóban mindent megtesznek a gyermekeik jó oktatásáért.)

Dr. Facskó István a Samsung Magyarország Zrt elnöke és Endrődi Ferenc az Akker Plus Kft tualjdonosa régi barázok, ugyanis a dusnoki származású Samsung elnök és az akasztói kereskedő Baján voltak kollégiumtársak. Ennek a barátságnak köszönhetően jött létre a kiskőrösi Szarvas Házban berendezett Samsung bemutatóterem, ahol Samsung School és Samsung Office technológiák is ki vannak állítva, és miután egy prezentáció után a kissé sznob vadkertiek, azaz az evangélikus egyház megrendelte két osztályteremre a technológiát.

Egyelőre „hadititokként” kezelik a beruházás költségét, amit nem is firtattunk különösebben, így Zsikla Tamás az Akker Plusz kereskedelmi igazgatójára hagyatkozva, arra bíztatunk mindenkit, hogy látogasson el a kiskőrösi Szarvas Házba és ámuljon és bámuljon, hogy mit tud ma a kortárs technológia.

 

Galéria