2024.03.29, Péntek

Kiskőrös lett Bács-Kiskun megye központja

2015.09.07. 05:14

Domonyi Lászlóról, Kiskőrös polgármesteréről a 2015-ös városi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok óriási sikere után kijelenthető, hogy azon túl, hogy a várost 2015-re Bács-Kiskun megye legsikeresebb településévé fejlesztette, elérte azt is, hogy a térség lakói büszkék lehessenek a városukra.

Hirdetés

A 2015-ös szüreti fesztivál bizonyosan minden résztvevőben egy életre szóló emléket teremtett, hiszen a rendezvényen a korábbi években is résztvevő borászok is arról számoltak be, hogy az ünneplőket emelkedett hangulat jellemezte, így a maga a fesztivál is sokkal emelkedettebb hangulatban telt, mint korábban bármikor.

A kilátogatók kíváncsiságát jól jellemezte, hogy már a pénteki megnyitóra közel ezren gyűltek össze a város megújult főterén, ahonnan persze pánikszerűen elillantak a vendégek a borsátrak és egyéb szolgáltatók felé, amikor Nagy Tamás vezetésével megkezdődött a minden évben a kínosan unalmas borlovagrend avatás. Szerencsére az esti, találó nevű, Halott Pénz zenekar koncertjére szépen visszaszivárogtak a népek a főtérre és így már a nyitó napon legalább 3-4000-en voltak a még mindig nyári hőségben.

A szombat reggel nagy változást hozott az időjárásban, konkrétan egész délelőtt úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna, így az a pár szombat délelőttre tervezett főtéri programot le is kellett fújni, ami be volt tervezve. Közben, persze ahogyan következett az esti "nagyprogram" úgy vált egyre kitapinthatóbbá a feszültség az emberekben, talán nem túlzás kijelenteni, hogy az egész város drukkolt azért, hogy az István a király előadása, azon a mű méretéhez képest kis szabadtéri színpadon is sikeres legyen.



Az lett! Legalább 7-8000 ember volt kíváncsi az előadásra, amely előadás egyben a város külső-belső megújulásának a jele és bizonyítéka is lett. (Szabó Krisztina a fesztivált szervező cég vezetője, vasárnap háttér információként elmondta, hogy ahhoz, hogy a produkció Kiskőrösre is elkerült Domonyi Lászlónak a munkájának köszönhető.) A jól ismert rockopera dalai a borászok által is említett emelkedettséget tovább fokozták a főtéren, ezzel a városban, ahol ezek után talán egy kicsit még jobb lesz élni, mint korábban.

A vasárnap ezek után már értelemszerűen a szombat esti siker felemlegetésével telt leginkább, hiszen az utcákon a boros standok előtt, a legkülönbözőbb programokon mindenki fontosnak tartotta, hogy felemlegesse az esti előadás szépségét, szervezettségét és ünnepét.

Természetesen a Boda Zsuzsa által évek óta szépen megszervezett, eddigi legsikeresebb városi Sütiparádé és a délutáni szüreti felvonulás, majd az esti zenei programok is mind-mind mutatták a kiskőrösi kultúrát, élni akarást és tehetséget.  



Azt azért hozzá kell fűzni a kiskőrösi ünnepséghez, hogy mint az korábban is látható volt, és most egyértelműen bizonyításra is került, Bács-Kiskun megye legsikeresebb városa 2015-ben minden bizonnyal Kiskőrös. Hiszen Kecskemét egy új, ma még meghatározhatatlan irányba indult a város első női polgármesterével az élen, Bajáról talán nem túlzás kijelenteni, hogy a városba visszatért a feudalizmus, Kalocsán pedig finoman szólva jelenleg politikai és gazdasági káosz uralkodik. Ezekkel szemben Kiskőrös egy biztonságos város, ahol persze még rengeteg feladat van a város vezetői előtt, mert azt ugyan már elérték, hogy a városnak nem csökkent a lakossága, de a fiatalokat ott is nehéz megtartani.
Mint megtudtuk a főtér után a városnak számos fejlesztési koncepció van a különböző fiókjaiban, amely tervek megvalósításához az idei szüreti ünnepség során vélhetően teljes felhatalmazást kapnak a lakosságtól, hogy a város érdekében megvalósítsák azokat.

A Bacsmegye.hu szerkesztőségét a szeptember elején megnyitott új kiskőrösi panzióban a Bor Vendégház látta vendégül!

Oltyán József