2024.04.16, Kedd

Elterelő hadművelet lehetett a kalocsai cégvezető támadásának a híre?

2015.11.03. 05:08

A kalocsai KDNP elnökének Filvig Gézának a pénteki tájékoztatóján elhangzott, hogy a Loib László által vezetett Kalocsai Vagyonhasznosító egy sokmilliós szerződésben állt Gyurcsány Ferenc korábbi munkatársa által vezetett céggel, amelytől Loib élettársa, Angeli Gabriella (városi képviselő) havi 360.000 forintos jövedelmet kap. Szerencsére Loib László a szombat hajnali támadás után jól van, mint az a Koronaradio.hu által készített képen is szerencsére látható...

Hirdetés

Vélemény:
Sokszor valóban túlzásnak tűnik, amit a Fidesz-KDNP kormány összehord a baloldali kormányok öncélú működéséről, de látva azt, hogy Kalocsát a DK elnyerte (újból) a jobboldaltól a 2014-es önkormányzati választás során, és ezt követően mára nem túlzás kijelenteni, hogy újra a rontás vette hatalmába a várost, sajnos semmilyen túlzás nincs abban, amit a Fidesz-KDNP állít.  Hiszen ha csak áttekintjük a 2014-ben hatalomra került kalocsai baloldalnak az elmúlt egy évben tett lépéseit, látható, hogy azok kapcsán a jó szándék aligha feltételezhető.
A dr. Bálint által vezetett város első lépései közé tartozik, mint erről dr. Filvig Gézától pénteken értesülhetett a nagyérdemű, hogy egy teljesen felesleges, ám egyben magas összegű - Kalocsán pedig pláne magas összegnek számító - megbízási szerződés kapcsán először magukról rendelkeztek a választás során nyertesek. Nem különösebben érdekli a városvezetőket a városuk, hiszen a hosszú távra létrehozott és lassan a város önellátását lehetővé tevő, közben számtalan munkahelyet teremtő, társaságok ellen hirdetett először leszámolást a város korábbi jegyzője, dr. Bálint. 
Egészen egyértelműen a képességek hiányában mindjárt a hatalomra kerülés második hónapjában elkezdték a városi vagyonelemeket eladni, amely folyamat ma sem állt még le. E téren számos esetben szintén dr. Filvig próbált a helyi testületben kiállni annak érdekében, hogy a város vezetése legalább a törvények és a helyi rendeleteket tartsa be. Persze a jogi akadályok kijátszásával mára elmondható, hogy a régi (mára döntően nyugdíjas korú) "partizánok" visszafoglalkoztatásának az lett az ára, hogy a fiataloknak útilaput kötöttek a talpukra, ezzel is kimondhatatlanul nagy kárt okozva a városnak. 
A dr. Bálint vezette hatalomnak a butasága abból is leszűrhető, ahogyan szinte kőbaltával verték szét a városnak a pár év alatt kibontakozó igazi klutúrális képességeit és savanyították egy év alatt a térség egyik meghatározó fesztiválját egy sunyi kis falunappá. Majd miután szerkesztőségünk a "falunapos" jelzőt illette a rendezvényre dr. Bálint a helyi vízióban bejelentette, hogy igen Kalocsa megtartotta a falunapját, ahogyan ezt a Bácsmegye megírta.


Így az elmúlt egy év ismeretében és jól ismerve a "partizánok" nem túl bonyolult elterelő hadműveleteit, sajnos felmerül a gyanú, hogy azzal, hogy 2015. október 30-án pénteken dr. Filvig Géza sajtótájékoztatón számolt be a Kalocsai Vagyonhasznosító vezetője Loib László köré fonódó visszásságokról, egy furcsa betöréses rablásra kerüljön sor mindjárt a tájékoztatót követő péntek éjszaka. Jól láthatóan a dr. Filvig által tartott tájékoztatóról, ahol szerződések, megbízások és egyéb unalmas részletek lettek ismertetve, nem születtek vezércikkek, míg a sajtó egy emberként ugrott ezzel szemben arra, hogy símaszkos támadók vertek össze egy kalocsai cégvezetőt...
A városi közbeszéd szerint a péntek este 10-kor történt rablás során, úgy tudtak behatolni a símaszkos elkövetők, hogy:
1. A térfigyelő kamerák pont ki voltak kapcsolva, (?)2. a Loib László házának a bejárata pont nem volt bezárva, (?)3. a pár perc alatt lezajló eseményt követően a Rendőrséget, csapán 2,5 órával később értesítették, (?)4. Bár mindenki együtt érez a Loib Lászlót ért támadás kapcsán, de a koronarádió által készített kép alapján valóban nem túlzás amit a kalocsaiak állítanak, miszerint egy rosszul sikerült borotválkozás során is több sérülést tudna bárki begyűjteni, mint ami a cégvezetőn látszik. (?)
Oltyán József
A kalohirek.hu beszámolója a pénteki sajtótájékoztatóról:
Itt a piros, hol a piros – Angeli képviselő asszony bújtatott visszafoglalkoztatása merült fel 

  Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
 Amint azt korábban megírtuk, Simon Zoltán és dr. Filvig Géza önkormányzati képviselők pénteken „Amiről a sikerpropaganda nem szól” címmel sajtótájékoztatót hívtak össze. Ezen a Fidesz és a KDNP helyi elnökei eddig a nyilvánosság előtt nem hangoztatott, okiratokkal alátámasztott információkat osztottak meg a médiumok munkatársaival. Egyebek mellett Török Gusztáv Andor volt polgármester és Angeli Gabriella önkormányzati képviselő jelentős közpénzt fölemésztő, szabályszerűségükben kétségeket támasztó megbízatásairól is szó esett.

A sajtótájékoztatót Simon Zoltán kezdte, aki nemtetszését fejezte ki Török Gusztáv Andor korábbi polgármester visszafoglalkoztatásával kapcsolatban, ami a rendelkezésre álló okiratok és szerződések alapján több sebből vérezhet. A korábbi alpolgármester számos más témában is kritikával illette a regnáló városvezetést. 
Ezt követően dr. Filvig Géza vette át a szót, aki mondandója kezdetén hangsúlyozta, hogy AZ ÁLTALA ELMONDOTTAK SZIGORÚAN TÉNYEKRE, A KEZÉBEN TARTOTT SZERZŐDÉSEKRE ÉS OKIRATOKRA HAGYATKOZNAK. 
(Forrás: Bisnode.hu)
 
 Az önkormányzati képviselő egy tavaly október 21-én jegyzett szerződésre hívta fel a sajtó figyelmét, melyet Kalocsa Város Önkormányzata a választást követő 9. napon kötött a kaposvári székhelyű PERSON Magyarország Kommunikációs Kft.-vel. E szerződésben a cég vállalta, hogy óránként 23.495 forintért kommunikációs, retorikai és beszédtechnikai oktatást folytat. A vállalás 10 órára szólt, és az önkormányzatnak mindösszesen 235 ezer forintjába került. A cég ügyvezetője az a Hampuk Richárd, aki 2008-ban az akkori miniszterelnök Gyurcsány Ferenc Miniszterelnöki Hivatalának munkatársa, a miniszterelnök kommunikációs főtanácsadója volt. UGYANEZ A CÉG 2015 ELEJÉN 4 MILLIÓ FORINT ÉRÉKBEN KAPOTT MEGBÍZÁST A DR. BÁLINT JÓZSEF POLGÁRMESTER ÁLTAL ELNÖKÖLT TEIT-TŐL – hangzott el. Filvig azonban ezzel még nem hagyta abba a PERSON Kft.-vel kötött megállapodások sorát.

 A PERSON Magyarország Kft.-vel, melyet Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnökének közvetlen munkatársa vezet, az önkormányzat tulajdonában lévő Vagyonhasznosítási Kft. 2015. január 30-án köt kommunikációs szerződést, a havi megbízási díja 645.922 forint. – tárta fel az immár harmadik megállapodás részleteit a képviselő, nyomatékosítva: ez az összeg az évfordulóval már összesen 7.751.000 forint lesz. A tájékoztató csattanója csak ezután hangzott el: Vagyonnyilatkozat alapján a PERSON Magyarország Kft. munkatársa egy kalocsai önkormányzati képviselőtársunk. Ő ettől a cégtől havonta 360 ezer forint jövedelmet kap. – jelentettek ki Filvig, némi hatásszünetet tartva, amely elegendő is volt ahhoz, hogy a jelenlévők összerendezzék az elhangzott információkat.
 Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Mint azt a KDNP elnök elmondta, ugyanennek a képviselőnek van kizárólag állandó irodája a Polgármesteri Hivatalban, az összes képviselő közül csakis ő neki biztosítottak teljes infrastruktúrával felszerelt irodát. – Képviselőtársammal azért tartjuk ezt a sajtótájékoztatót, mert ezekről a jelentős kiadásokról polgármester úr nem beszél. Polgármester úr csak részinformációkat közöl a lakossággal. Ezekről a drága és fölösleges szerződésekről nem szól. Kampányában ígérete úgy szólt, szlogenjéül azt választotta, idézem szó szerint: „Tiszta Kalocsát Tiszta Kézzel”. 
 Ezek a szerződések nem ezt tükrözik. Polgármester úrnak ezeket a szerződéseket meg kell szüntetni, mert ezek a drága és nagy összegű kifizetések tisztességtelenek a kalocsai lakossággal szemben – zárta mondandóját dr. Filvig Géza. Újságíró kérdésre az KDNP helyi elnöke konkretizálta, hogy az érintett képviselőt dr. Angeli Gabriellának hívják.
Forrás:kalohirek.hu

Galéria

KalocsaKözélet