2024.04.20, Szombat

Új gyakornoki program címmel indult támogatás

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

2020.02.25. 14:36

A program célja a szakképesítéssel rendelkező, nappali tagozaton nem tanuló és nem dolgozó 25 év alatti fiatalok, valamint a 30 év alatti megváltozott munkaképességű fiatalok foglalkoztatásának ösztönzése. A pályázatra mikro-, kis- és középvállalkozások jelentkezhetnek.

Hirdetés

A kormány újabb, a szakképzett fiatalok munkatapasztalat-szerzését támogató, uniós társfinanszírozással megvalósuló programot indított Új gyakornoki program címmel (GINOP 5.2.4-19).


A program egy vagy több (maximum 6) 25 év alatti szakképesítéssel rendelkező fiatal vagy 30 év alatti megváltozott munkaképességű fiatal foglalkoztatásának támogatására irányul. A vállalkozások a gyakornokokat 6 hónapon keresztül, teljes munkaidőben, bértámogatással alkalmazzák (legfeljebb havi bruttó 360.000 forint), majd ezt követően 3 hónapig saját költségükön tovább foglalkoztatják. A támogatási összeg felhasználható a gyakornokok betanítására kijelölt munkatárs bérkiegészítésére (legfeljebb havi bruttó 120.000 forint), megváltozott munkaképességű gyakornok esetén munkába járását, munkavégzését segítő személy tevékenységével kapcsolatos költségekre, valamint – a személyi jellegű kiadások 40%-ának erejéig – a munkavégzéshez szükséges feltételek kialakításához kapcsolódó költségek fedezésére (eszközbeszerzésre, átalakításra, felújításra). A támogatás vissza nem térítendő, amelynek összege minimum 2.500.000, maximum 22.176.000 forint.

Pályázatok benyújtásának határideje: 2019. november 26.–2021. április 30.

A program továbbra is az Ifjúsági Garancia rendszer keretében valósul meg, ezért a 25 év alatti fiataloknak még a gyakornoki foglalkoztatás megkezdése előtt regisztrálniuk kell magukat az Ifjúsági Garancia alanyaként a lakhelyük szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán.

 

A pályázati felhívás az alábbi linken érhető el:

https://www.palyazat.gov.hu/ginop-524-19-j-gyakornoki-program-1

MegyeBács-Kiskun Megyei KormányhivatalÚj gyakornoki program