2024.04.20, Szombat
Megnyitja ma kapuit a hajósi Orbán napi borünnep

Megnyitja ma kapuit a hajósi Orbán napi borünnep

Orbán Napi Borünnep Hajós facebook

2019.05.17. 12:33

Kalocsai-Sárköz vidékének legnagyobb tradícióval rendelkező hagyományőrző ünnepsége lassan négy évtizede tölti meg jókedvvel, hangos muzsikával és borszerető közönséggel a máskor csöndes és varázslatos Pincefalu utcáit, pincéit.

Hirdetés

Van, ami sosem változik, az Orbán napi ceremónia szoborlocsolással, bormustrával, borlovag választással, a helyi hagyományok felvonultatásával. Ez az ünnep a bor ünnepe, Hajós ünnepe, a Pincefalu ünnepe és legfőképpen annak a közösségnek az ünnepe, amely meghonosította és generációkon át megőrizte számunkra azt a szőlész-borász kultúrát, mely a Pincefalut létrehozta és életben tartotta.

39 év már több, mint egy emberöltő, a Borünnep közönsége is már több generációs, s ennek megfelelően programjában is sokszínű. 40 felé közeledvén idén kicsit nagyobb teret engednek a nosztalgiának, fiatalkorunk nagy sztárjait hozzák el örökífjaknak és mai kedvelőiknek, a frissebb trendek kedvelőinek is tartogatnak igazi csemegét, s most már hagyományszerűen a legkisebbek szórakoztatására is gondolnak.

Az idei Borünnep a szokott módon három napos lesz, péntek délután szakmai programmal kezdődik, esti koncerttel és dj bulival folytatódik. Szombaton egész napos programmal várják a látogatókat, éjszakába nyúló mulatozással, vasárnap pedig a szokásostól eltérően - a hétfőn korán kelőkre való tekintettel - korábban zárnak egy friss, fergeteges záróbulival. Lesznek tréfás vetélkedők, motoros felvonulás és kiállítás, gyerekprogramok, de legfőképpen jó hajósi borok és a varázslatos Pincefalu, jó vendégfogadó gazdákkal és nyitott pincékkel. 

PROGRAMISMERTETŐ:

ELSŐ NAP - Május 17., Péntek:
16:00 - 17:00
Szakmai program: Borturisztikai marketing előadás
Helyszín: Judit Panzió, Rendezvényterem
20:00 - 23:00
Péntek esti koncert és fergeteges buli a Tirke Honolulu zenekar közreműködésével
23:00 - 02:00
After Party DJ Krizzsel

MÁSODIK NAP - Május 18., Szombat:
10:00 - 20:00
Kézműves vásár a Borbíró utcában
13:00 - 20:00 Bortúra
10:00 - 12:00
Motorkiállítás a Galga Moped Klub Hagyományőrző Egyesület és a Hajósi Simsonos baráti társaság közreműködésével
Helyszín: Parkoló
11:00 - 12:00
Bábszínházi előadás: a Bábakalács Bábszínház bemutatja a Jambóza Bábcirkuszt
12:00 - 13:00
Motoros felvonulás
13:00 - 16:00
Motorkiállítás a Galga Moped Klub Hagyományőrző Egyesület és a Hajósi Simsonos baráti társaság közreműködésével
Helyszín: parkoló
14:00 - 16:00
A 39. ORBÁN-NAPI BORÜNNEP - ÜNNEPI CEREMÓNIA
- a Szent Orbán Borlovagrend és vendég borlovagrendek ünnepélyes felvonulása a Szent Orbán szoborhoz a Pavanne zászlóforgatókkal - Himnusz - Ünnepi megnyitő beszéd - Hegyközségi borverseny eredményhirdetése - Szoborlocsolás - Felvonulás a nagyszínpadhoz és megnyitóünnepély - A Szent Orbán Borlovagrend új lovagjainak avatása - a hajósi fúvószenekar koncertje
Helyszín: Szent Orbán szobor és Nagyszínpad
16:00 - 18:30
Folklórműsor
Fellépnek: a hajósi óvodás tánccsoport, a Hajósi Általános Iskola (alsó tagozat) tánccsoportja, a Hajósi Ifjúsági Tánccsoport, a Hajósi Felnőtt Tánccsoport és a Hajósi Hagyományőrző Sváb Énekkar, valamint vendégeik, a Véméndi Német Nemzetiségi Énekkar, az Edelweiss Móri Német Nemzetiségi Táncegyesület és a Pesterzsébeti Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium énekkara.

19:00 - 20:30
Tűzkerék XT koncert
21:00 - 22:30
Piramis koncert
23:00 - 02:00
After Party DJ Krizzsel

HARMADIK NAP - Május 19., Vasárnap:
10:00 - 18:00
Kézműves vásár a Borbíró utcában
10:00 - 18:00 Bortúra

11:00 - 12:00
Gyerekkoncert: fellép a Csiga Duó zenekar
13:00 - 16:00
Óriásbuborék Show
13:00 - 15:30
Tréfás vetélkedők
16:00 - 18:00
Zárókoncert az Aurevoir zenekarral.

Megyehajósi PincefaluOrbán Napi Borünnep