2024.04.20, Szombat

Kiválasztották a Nemzet és Bács-Kiskun Megye legjobb szörpjét

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

2018.03.26. 08:30

A turbolya szörp lett 2018-ban megyénk édes csábítása.

Hirdetés

A II. Nemzeti Szörp- és Lekvárverseny keretein belül került kiválasztásra Bács-Kiskun Megye Szörpje a soltvadkerti versenyen március 23-án. Március 25-én a kiskőrösi Duna-Tisza Közi Agrárexpo adott otthont a díjátadó ünnepségnek, ahol Font Sándor országgyűlési képviselő a parlament Mezőgazdasági bizottságának elnöke és Gubán Gyula Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara alelnöke adta át a II. Nemzeti Szörp- és Lekvárverseny elismeréseit a legjobb nemzeti szörpök és lekvárok termelőinek. A Bács-Kiskun Megye Szörpje elismerő kitüntetést és díjat idén már második alkalommal ítélte oda a zsűri, melyet Rideg László a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke adott át Bóna Angélának  Mézes turbolya szörpjéért.

A szakmai zsűri szigorú kritériumok mellett értékelte a sok-sok finom és különleges nedűt, amelyek közül a megyei szörpök még további négy értékelési szempont alapján kerültek vizsgálatra. A szakmai zsűri által adott pontokon felül számított, hogy minél inkább honos, tájra jellemző fajta legyen a szörp alapanyaga, a termesztés feltételeinél minél inkább közelebb álljon az organikus gazdálkodáshoz, természetes körülményekhez. Külön fontos értékelési szempont volt a hozzáadott kiegészítő adalék mennyisége, egészségre gyakorolt hatása, valamint az esztétikai megjelenés is sokat hozhatott a pontok összesítésénél.

Az idei bajnok mézes turbolya szörp különlegességét kiemeli, hogy turbolya a magyar konyha egyik régi, elfelejtett fűszernövénye. Levesek, baromfi- és báránysültek ízesítésére, tavaszi saláták készítéséhez használták. Az ánizsra emlékeztető szagú, édeskés ízű, egynyári növénnyel már a rómaiak is előszeretettel ízesítettek. Most a megye szörpjeként újra felfedezhetjük ezt a különleges növényt, amely az Alföldön akácosok aljnövényzeteként fordul elő leginkább.

A második alkalommal meghirdetett Bács-Kiskun Megye Szörpje verseny célja évről-évre, hogy a megyei termékeket népszerűsítése, határon innen és túl. A versenyen résztvevő szörpök szakmai megmérettetése mellett fontos, hogy a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat ezúton is el tudja ismerni a megyei a szörpkészítők áldozatos munkáját és kellő figyelembe tudja részesíteni kiemelkedő színvonalú termékeiket. A megyei szörp bajnok egy évig viselheti a megtisztelő címet és öregbítheti megyénk élő hagyományait.

 

Galéria

MegyeAlföldSoltvadkert Bács-Kiskun Megye Szörpje versenyturbolya szörpII. Nemzeti Szörp- és Lekvárversenyturbolyafűszernövényegynyári növényakácosok aljnövényzete