2024.04.20, Szombat

Többmilliárdos forrás a társadalmi hátrányok mérséklésére Bács-Kiskun megyében

MTI

2017.11.12. 13:57

Hét Bács-Kiskun megyei konzorcium mintegy 3,5 milliárd forint európai uniós támogatásban részesül a társadalmi hátrányok mérséklésére az Emberi erőforrás fejlesztési operatív programban (Efop) - tájékoztatta a megyei közgyűlés elnöke az MTI-t.

Hirdetés

Rideg László (Fidesz-KDNP) elmondta: 38 települési önkormányzat, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, két intézmény és három civil szervezet hét konzorciumba tömörülve adta be pályázatát a településméretből adódó társadalmi hátrányok mérséklése és a minőségi humán közszolgáltatások hozzáférésének javítása érdekében kiírt felhívásra.

A nyertes önkormányzatok és szervezetek a támogatásnak köszönhetően a hátrányos helyzetű gyermekek tanulását, továbbtanulását ösztöndíjprogramokkal és utazásuk megszervezésével támogathatják. Lehetőség nyílik továbbá óvodapedagógiai képzésekre, továbbképzésekre és egészségügyi programok szervezésére, köztük tartásjavító, logopédiai vagy úszásfoglalkozások megtartására. Jelentős összegeket fordíthatnak az egyes településeken a kisgyermekek óvodai zenei képzése mellett a helyi közlekedés megszervezésére is.

A pályázók a gyermekek személyiség- és kompetenciafejlesztését, iskolai és munkaerőpiaci érvényesülését elősegítő, iskolán kívüli programokat is tarthatnak majd. Ezek révén segíthetik a kifejezetten hátrányos helyzetű tanulók nyelvtanulását, életpálya-építését, tehetséggondozását, vagy éppen a családi költségvetés tervezését és az ökotudatosság fejlesztését.

Rideg László kiemelte: a megyei önkormányzat négy projektben vesz részt konzorciumi tagként. Bács-Kiskunban itthon vagy címmel tanulmányi ösztöndíjprogramot indít a részt vevő településeken élő hátrányos helyzetű tanulóknak. A fiatalok legkevesebb havi 5 ezer, legfeljebb 20 ezer forintot kaphatnak maximum két és fél éven át.

A programok a kiskunmajsai, a kiskunfélegyházi, a kunszentmiklósi, a tiszakécskei és a solti járásban valósulnak meg.
 

MegyeBács-Kiskun megyetársadalmi hátrányokkompetenciafejlesztés