2024.03.29, Péntek
Jó munkaerőt nem csak találni, de megtartani is kihívás!
Fotók: Bacsmegye.hu

Jó munkaerőt nem csak találni, de megtartani is kihívás!

Bacsmegye.hu

2017.04.04. 17:40

2017. április 4-én, Kecskeméten, a Bozsó Gyűjteményben rendezte meg a régió gazdasági helyzetét elemző fórumát a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Bács-Kiskun Megyei Szervezete.

Hirdetés

A fórumon első felszólalóként Weninger Richárd, a VOSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke „A VOSZ Bács-Kiskun megyében”, valamint „Az elmúlt négy év értékelése” címmel tartott beszámolót a VOSZ 2016. évi tevékenységéről:

Bács-Kiskun Megye gazdasága sikeres évet zárt 2016-ban országos összehasonlításban is. Összességében az előző évekhez hasonlóan tovább erősödött a megye gazdasági helyzete. A vállalkozók oldaláról ez az összkép felemásnak tekinthető. Előrelépés, hogy a kormány felkérte a VOSZ-t arra, hogy nyújtson szakmai segítséget a 2014-2020-as uniós ciklus pályázatainak véleményezésében és a vállalkozóknak kedvező konstrukciók kialakításában, valamint elindult a kormányzat által bejelentett bürokráciacsökkentés is, melyet a VOSZ már régóta szorgalmazott. Az elmúlt év egyik fontos eredménye volt a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának megállapodása, a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről és terhek csökkentéséről.

Weninger Richárd fontosnak tartja, hogy a jövőben ne csak kizárólag Kecskemétről szóljon a VOSZ megyei munkája, hanem hogy valamennyi településen is jelen legyenek.

A 2016 évi eseményekből kiemelte a július 8-án a megyei kormányhivatallal közösen szervezett munkaügyi konferenciát, melynek programja a vállalati szektorhoz kapcsolódó közigazgatási bürokrácia csökkentési program kidolgozása volt.

2016 tavaszától a VOSZ aktívan részt vesz a Bács-Kiskun megyei foglalkoztatási paktum munkájában. Részvételük célja, hogy segítsék az adott vállalkozások munkaerőhiányának megoldását.

 

A következő előadást Kozák Ákos, a GfK Hungária Kft. ügyvezető igazgatója tartotta „Piac és Fogyasztás. A régió és üzleti lehetőségei.” címen. Előadásában olyan statisztikai adatokat ismertetett, amelyekből a résztvevők képet alkothattak Bács-Kiskun megye gazdasági jellemzőiről.

 

A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, Rideg László a „Helyben a foglalkoztatásért, valamint a „Bértámogatás és befektetés ösztönzés a megyében” címmel tartott előadást. Előadásában az új munkaerő feltérképezésének és kiképzésének érdekében indult projektről tartott egy rövid ismertetőt.

 

Ezt követően a NAV gyakorlatában folytatott új szemléletről és a mindennapokban tapasztalható vállalkozásbarát eljárásokról tájékozatta a jelenlévőket Benda Ferencné, a NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatósága igazgatója. Előadásában kihangsúlyozta: egyértelmű az az elvárás, hogy a NAV egyszerre legyen ügyfélbarát és szolgáltató szellemiségű, ugyanakkor az állami költségvetési bevételeket is maradéktalanul biztosító szervezet.

 

Dr. Merényi Attila, a Merényi és Társai Kft. ügyvezető igazgatója a munkavállalók megtartásának konkrét megoldási módszereiről tartott előadást. Mindezt a munkapszichológia oldaláról tette a Herzberg-modell segítségével. A résztvevők ezáltal bővíthették ismereteiket a higiéniás és motivációs tényezőkről.

 

Az utolsó előadást „A VOSZ a vállalkozásokért. Hallatjuk a hangunkat.” címmel Dr. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára tartotta. Előadásának súlyponti részét a bérkérdés, a garantált bérminimum kérdése, illetve a bérmegállapodás alkotta.

Galéria

MegyeBács-Kiskun megyeVOSZvállalkozó2017gazdasági fórum