2024.04.19, Péntek

Háromszázötven munkahelyet hoz Bács megyébe egy élelmiszeripari nagyberuházás

MTI

2017.04.10. 13:12

A Hunent 12,5 milliárd forintos zöldmezős építkezés keretében új baromfi-feldolgozó üzemet létesít Mélykúton.

Hirdetés

Új víziszárnyas-feldolgozó üzemet épít a Bács-Kiskun megyei Mélykúton a Hunent Zrt., mintegy 12,5 milliárd forintos beruházással - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten. Az európai csúcstechnológiát képviselő zöldmezős beruházáshoz a kormány 4,4 milliárd forintos támogatást biztosít. Az alapkőletétel a nyáron, július környékén lehet.

 

Kiss István, a Hunent Víziszárnyas Feldolgozó Zrt. elnöke a Külgazdasági és Külügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón 2017. április 10-én. (fotó: MTI)

 

Kiss István, a Hunent igazgatósági elnöke azt mondta, hogy Európában egyedülálló üzemet hoznak létre, hiszen kapacitásban és technológiai fejlettségben kevés hasonló pecsenyekacsa-vágóhíd és feldolgozóüzem létezik. Az első ütemben, 2018 decemberéig felépítik egyebek mellett az új vágóhíd csarnokot, élőállat fogadó csarnokkal, biológiai szennyvíztisztítót és egy nagy tárolókapacitású, automatizált hűtőházat. Kiss István szerint a madárinfluenza elkerülésére bővíteni kell a zárt élőállat előállítási kapacitást, amire nagy hangsúlyt fognak fektetni.

 

Bővült a kacsa felvevőpiaca, szükséges a kapacitásbővítés

Az 1852-ben alapított kiskunhalasi vállalat fő profilja a pecsenyekacsa, de libával is foglalkoznak. Az árbevétel 80 százaléka származik exportból, főleg Németországból, de Kanadába és Ázsiába is szállítanak. A mostani beruházás oka, hogy feldolgozóüzemeik elérték kapacitás-korlátjukat, és az elmúlt évek tapasztalatai szerint bővült a kacsa felvevőpiaca. A beruházással 20 milliárd forint fölé emelkedhet az árbevétel, nő a feldolgozott mennyiség, így piacvezetővé válhat a vállalat belföldön és a legfőbb piacokon is.

A 350 új munkahelyet teremtő beruházás tervezésekor odafigyeltek a bérek szintjére is, mivel a nagy kézimunka igényű feldolgozóüzemben fontos a megfelelő bérek megfizetése, hogy megtarthassák a képzett munkaerőt. Úgy vélte, a hatékonyság növelése hozzá fog járulni a bérek emelkedéséhez.

Bányai Gábor (Fidesz) országgyűlési képviselő elmondta, Mélykútnak azt jelenti a mostani beruházás, mint Kecskemétnek a Daimleré. Fontosnak nevezte, hogy a magyar beruházó helyben lakik, azaz „hazahozta a beruházást Mélykútra.”

A nyilvános cégadatok szerint a Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Zrt. (Hunent) 2015-ben 9,23 milliárd forintos értékesítési árbevételt ért el az egy évvel korábbi 9,25 milliárd forint után. A cég adózott eredménye 104 millió forint volt a 2014-es 51,9 millió forintot követően.

üzemépítésMegyeélelmiszeriparzöldmezős beruházásMélykút