Több milliós JETA támogatásban részesült a megye több települése
Fotó: Kövi Gergő / Paksi Hírnök

Több milliós JETA támogatásban részesült a megye több települése

mti, kalohirek.hu

2017.03.30. 11:00

2017. március 28-án Dunapataj adott otthont a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) idei első ülésének, amelyen 980 millió forint pályázati keret felosztásáról döntöttek. A rendelkezésre álló keretből a Duna jobb és bal partján lévő települések 136 benyújtott igénye közül 101 támogatását tették lehetővé.

Kovács Antal, az alapítvány kuratóriumának elnöke a bírálatról elmondta, fontos szempont volt, hogy olyan fejlesztéseket segítsen az alapítvány, amelyek előmozdítják a térség felkészítését a küszöbön álló nagyberuházásra, a két új erőművi blokk létesítésére.

Az alapítvány működési területén lévő önkormányzatok például infrastrukturális fejlesztésre nyertek támogatást. Az idén először közösségi rendezvények szervezéséhez, feltételeinek biztosításához is lehetett pályázati forrást igényelni.

Kovács Antal az MTI-nek elmondta, a pénzt az alapítvány a Miniszterelnökségtől kapta, és ígéretük van arra, hogy támogatást ezután is megkapják.

Kováts Balázs, a kuratórium munkáját segítő szakértő arról adott tájékoztatást, hogy a vissza nem térítendő támogatás felét a szerződés aláírásakor kapják meg a pályázók, s ha ezzel elszámoltak, újabb 25 százalékot, ami a visszajelzések szerint nagyon jó lehetőség. A tapasztalatokat és az önkormányzatok véleményét felhasználva évről évre finomítják a pályázati feltételeket - tette hozzá.

 

A Duna bal partján lévő települések közül pályázati forrást nyert el:

Kalocsa 30 millió forintot fordíthat a Bem Apó Utcai Tagóvoda energetikai korszerűsítésére, 5 milliót a Gyógyfürdő és Uszoda fejlesztési projektötlet terveinek elkészítésére, 1 milliót az idei Paprikafesztivál komplett rendezvénytechnikájának beszerzésére.

Dunapataj 30 millió forintot fordíthat a központban lévő sportpálya és környezete felújítására, 4,7 millió forintot a szelídi szálláshelyek részletes terveinek elkészítésére, de a hagyományos Pataji Ősz rendezvénysorozat elő koncert támogatása is 1 millió forint JETA támogatásban részesült.

Dusnok 23,1 milliót kapott járdafelújításokra, 1 milliót a Rác Pünkösd 2017. rendezvény megszervezésére. 

Drágszél a Művelődési Ház főépületének külső felújítására 12,75 millió, a térfigyelő kamerarendszer kiépítésére 21,8 millió, a falunapi rendezvényre 1 millió forintot kapott.

Dunaszentbenedeken az önkormányzat épülete 12,7 millió forintból, a református templom tető héjazata 4,7 millió forintból újulhat meg, míg közösségi szálláshely kialakítására 1,9 millió forintot fordíthatnak. 

Fajszon a Művelődési Ház nyílászáróinak cseréje valósulhat meg 12,7 millió forintért, de a falunap itt is 9,6 millió forint támogatásban részesült.

Foktő önkormányzata 30 millió forintból gazdálkodhat a Könyvtár épületének komplex felújításakor.

Géderlakon az étkező megújítása 12, 6 millió, a XVIII. Falunapok rendezvénysorozat 1 millió, míg az Egészségház épületén napelemes rendszer kialakítása 4,4 millió forint támogatást nyert.

Hajós város a közétkeztetés javítására 21,7 millió, Harta a ravatalozó kialakítására 30 millió forintot nyert. 

Homokmégy infrastruktúrája 17, 4 millió forint  összegen fejlődhet, a falunap itt is 1 millió forint támogatásban részesült.

Miskén a ravatalozó épülete 8,1, a falunap 1 millió forint támogatást kapott.

Ordas 12 millió forintot a Közösségi Rendezvényház, 1,2 millió forintot falusi vendéglátóhely kialakításának tervezésére, 1 milliót a falunap méltó megünneplésére fordíthat.

Öregcsertő összesen 21 millió forint támogatási összegből valósíthatja meg a temető parkolójának felújítását, készíttetheti el az útépítéséi és útfelújítási terveket, de járdafelújításokra is sor kerül még az idei esztendőben.

Solton a Vécsey tér rekonstrukciójára 30, a tornaterem terveinek elkészítésére 5 millió forintot költhetnek. 

Szakmár az összesen elnyert 25 millióból 10 millióért a piacterét építheti meg, 10 millió forintból megtörténhet az Óbányai diáktábor energetikai korszerűsítése, közel 5 millió forintot a Paks II. beruházáshoz kapcsolódó projektötletek megvalósítására költhet.

Uszódon 12,7 millióból az Öregek Napközi Otthonát korszerűsítik, 12,7 milliót fordíthatnak az önkormányzati hivatal és az egészségház napelemes és split rendszerének kialakítására, de a Gubbantós fesztivál megrendezésére is 1 milliót fordíthatnak.

Bács-Kiskun megyetámogatáspályázatokJövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány