2024.04.18, Csütörtök

Ismét Bugacon indul a magyar tereprali-bajnokság

terep-rallye.hu

2017.02.13. 10:16

Immár harmadik alkalommal kezdi az évet Bugacon a magyar tereprali bajnokság és a Közép-európai Zóna Bajnokság (CEZ) mezőnye a március 24-26-i hétvégén. A rangos nemzetközi mezőnyre több mint háromszáz kilométernyi szakasz vár, és a tavalyi évhez hasonlóan Európa legjobb motorosai idén is csatlakoznak hozzájuk.

Hirdetés

Ahogy – remélhetőleg – közeleg a tél vége, a terepralisok egyre türelmetlenebbül várják az első megmérettetést. A magyar és a CEZ-mezőny számára ez a március 24-26-i bugaci viadal lesz, amely egyben a motoros Európa-bajnokság nyitó futama is.

“Mint minden évben, most is készülünk újításokkal, de hadd legyen ez egyelőre meglepetés. A győztes csapaton ne változtass elve alapján a rajt előtti formaságokra ismét Kecskeméten kerül sor, míg a verseny további részében a bugaci Táltos Panzió lesz a verseny központja” – mondta el Csató Attila, a verseny rendező bizottságának vezetője.

Fontos, hogy bár a side-by-side kategória idén nem szerepel a motoros Európa-bajnokság kiírásában, a szervezők őket is szeretettel várják. Hamarosan megjelenik a verseny Rally Guide-ja is, mely a versennyel kapcsolatos összes fontos információt tartalmazza majd.

MegyeBugacterep-rallyeverseny2017