2024.04.19, Péntek

Íme, a megye jövőbeli elektromos töltőállomásai

zoldautok.hu

2017.02.07. 08:43

Ahogy az korábban már napvilágot látott: a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiírt töltőállomás telepítési pályázatának köszönhetően akár 434 töltőponttal is bővülhet a hazai infrastruktúra. Bács-Kiskun megyében 21 darab elektromos töltőállomás kiépítését tervezik megvalósítani.

Hirdetés

Mivel a kereslet nem éppen akkora volt a töltési lehetőségek iránt, mint ahogyan azt az NGM várta, így a lehetőségek felét sem használták ki a városok. A 112 pályázható önkormányzat közül végül 75 élt a lehetőséggel, amelyek így összesen 213 töltőoszlop finanszírozására adták be igényüket.

A pályázattal kapcsolatban javarészt A kategóriás, 2×22 kW-os gyorstöltőkről beszélünk, ugyanis ezeknek az oszlopoknak átlagos esetben a teljes kiépítését fedezi az erre kapott összeg. B kategóriás (2×11 kW) és C kategóriás (50 kW + 43 kW villámtöltő) töltők esetén szinte biztos, hogy az önkormányzatoknak is be kell szállniuk a telepítésbe, ugyanis az ezekre szánt támogatásból aligha lehet ilyen oszlopokat telepíteni.

Hazánkban a legelterjedtebb villanyautó a Nissan LEAF, amely jobbik esetben is csupán 6,6 kW-os töltéssel bír el, így meg sem közelíti az A kategóriás töltők maximumát. Ez alapján a LEAF-esek igényeinek megfelelnek ezek az oszlopok, azonban egy Tesla Model S vagy egy Renault Zoe, akár a C kategóriás töltők teljesítményét is képesek kihasználni.

A 22 kW-os töltőoszlopok javarészt célponti töltésre szolgálhatnak, így turisztikai célpontok parkolóiba érdemesebb őket telepíteni. Több településen is sikerült megtalálni a legjobb helyet ezeknek a töltőknek, de sajnos akadt olyan példa is, ahol átgondolatlannak tűnik az elhelyezés.

A villanyautosok.hu összeállítása alapján a jövőbeli töltők elhelyezkedése Bács-Kiskun megyében:

  • Baja, Május 1 sétány (a Petőfi-szigeten Radnóti Miklós Kollégium és a 2015-ben átadott Turisztikai Központ közös felújított közterületi parkolója)
  • Baja, Rókus utca 10. (Szent Rókus kórház közelében)  
  • Baja, Szegedi út 109. (MOL benzinkút mögötti parkoló az 55-ös út mentén, az 511-es elkerülő úthoz közel)     
  • Kecskemét, Pásthy Károly u. 4. (Budai kapu környéke, AGIP benzinkút mellett)            
  • Kecskemét, Katona József tér (MOL benzinkút mellett)
  • Kecskemét, Olimpia utca (Rudolf laktanya terület)        
  • Kiskunfélegyháza, Kazinczy utca 1. (Polgármesteri Hivatal épülete mellett)      
  • Kiskunfélegyháza, Szent János tér 3. (Szent János tér 3. körül)
  • Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 16. (Kossuth Lajos utca 16. körül)             
  • Kiskunhalas, Kőrösi út 21. (Sóstó Strand bejárata)
  • Kiskunhalas, Dr. Monszpart Lászlú u. 2. (Fürdő bejárat)
  • Kiskunhalas, Bethlen Gábor tér 3. (Bethlen Gábor tér és a Jósika utca kereszteződésénél)
  • Kalocsa, Bátyai út 14. (Pólus Autóház)  

A felsorolt töltők mind A kategóriás gyorstöltők.

Az elektromos autókról, illetve töltőállomásokról további információt a http://zoldautok.hu oldalon találhat.

Megyeelektromos autóautótöltőBács-Kiskun megyetöltőtelepítéstöltőállomás