2024.03.29, Péntek
Épülhet az M44

Épülhet az M44

2016.03.07. 14:07

Félmilliárd eurós hitelt ad az EIB a kiemelt közúti beruházásokra

Hirdetés

A kedvezményes hitel segítségével többek között olyan beruházások valósulhatnak meg, mint az M8 és az M44 gyorsforgalmi út szakaszai, továbbá az M85 autóút Csorna–Sopron, országhatár szakasza, illetve a 23-as és 25-ös főutak Bátonyterenye–Ózd közötti szakaszainak gyorsforgalmi fejlesztése.

Félmilliárd eurós (mintegy 155 milliárd forintos) hitelkeretet biztosít az Európai Beruházási Bank (EIB) Magyarország közúti infrastruktúrájának fejlesztéséhez a 2020-ig tartó időszakban – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóközleményéből. Ennek keretében első lépésként 140 millió euróról írt alá megállapodást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Baranyay László, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke.

Varga Mihály az aláírás előtt ismertette, a kedvezményes hitelből a közúthálózat fejlesztését fogják finanszírozni a következő öt évben. A mostani hitelszerződés a „Közúthálózat modernizációja – A” címet viseli, a kormány határozata, valamint a központi költségvetés alapján a „Kiemelt közúti beruházások” fejezet központi költségvetési kiadásaihoz járul hozzá. „A hitelkeretnek köszönhetően közúthálózatunk azon elemeit is gyorsabb ütemben tudjuk modernizálni, amelyek nem tartoznak az úgynevezett „TEN-T”, vagyis a Transzeurópai Közlekedési Hálózathoz, illetve európai uniós forrásokból nem támogathatóak” – tájékoztatott a miniszter.

A hitel segítségével többek között olyan beruházások valósulhatnak meg, mint az osztrák határt Szolnokkal a fővárost elkerülve összekötő M8-as út, illetve az M44 gyorsforgalmi út szakaszai, valamint az M85 autóút Csorna–Sopron, országhatár szakasza, és a 23. és 25. főutak Bátonyterenye–Ózd közötti szakaszainak gyorsforgalmi fejlesztése.

 

Varga Mihály a fejlesztések előnyeit ismertetve elmondta, a megújuló úthálózat hozzájárul a regionális egyenlőtlenségek csökkentéséhez, a közúti elérhetőség javításával vállalataink és vállalkozásaink hatékonyságának és versenyképességének emeléséhez, a közlekedésbiztonság javításához, valamint turisztikai lehetőségeink jobb kiaknázásához.

A miniszter aláhúzta, igen nagyra értékeljük azt a segítséget, amelyet az Európai Beruházási Bank szakértőitől kap Magyarország.  A Bank ugyanis nemcsak a hitelszerződések révén, hanem a gazdaságfejlesztési kérdésekben, az uniós források lehívása és felhasználása során nyújtott szakértői segítéségével a 2014-2020-as időszakban is segíti Magyarországot abban, hogy elérjük gazdaságpolitikai céljainkat.

(magyarepitok.hu)

 

Galéria

Megyem44