Főrovatok
- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:
h i r d e t é s

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
Art Moments - Bemutatták a 2011. őszi Spicy Collectiont
2011.11.16. 05:42:00
Mintegy száz képzőművész csaknem ötszáz munkájából választotta ki a zsűri az Art Moments kiállítás-sorozat 2011. őszi utazó kollekcióját, a Spicy Collectiont.
h i r d e t é s
Október 8. és 30. között immár harmadik
alkalommal rendezték meg a jellemzően pályakezdő festők, szobrászok,
grafikusok és fotográfusok számára kiállítási lehetőséget biztosító Art
Moments programsorozatot Budapesten - idézte fel a Spicy Collection 3.
keddi eredményhirdetése előtt Erdélyi Szabolcs.Az Art Moments társszervezője hozzáfűzte, a rendezvény során a résztvevő művészek munkái a hagyományos kiállítási tereknek számító galériák mellett alternatív, rendhagyó helyeken, többek közt kávézókban, a Fiumei úti sírkertben vagy OTP bankfiókokban - összesen 65 helyszínen - voltak láthatók, így azok a fiatal alkotók is bemutatkozhattak a nagyközönségnek, akiknek a kereskedelmi galériákban még nem volt alkalmuk kiállítani. Mint megjegyezte, az Art Moments tárlatain bemutatott műalkotásokból ezúttal is összeállítottak egy változatos műfajú, festményeket, szobrokat, printeket és fotókat egyaránt tartalmazó, harminc darabos utazó gyűjteményt, a Spicy Collectiont. Zsikla Mónika kurátor beszámolója szerint Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója, Réz András esztéta, Kiss Tibor, a Quimby együttes frontembere, Szabó Győző színművész, Novák Péter színész, énekes, Halasi Rita Mária, a Design Hét Budapest kurátora, Borzák Márton, az OTP Junior designere, Fabrícius Gábor, a Republic of Art kreatív igazgatója, Gereben Kata művészettörténész és Barabás Csaba, a Bookline igazgatósági tagja, művészettörténész alkotta zsűri kedd délelőtt 25 alkotótól összesen 29 munkát, illetve sorozatot választott ki, melyekhez harmincadikként a közönségszavazás nyertese, Hegedűs János Felvételek Herold Eszterről című fotósorozatának egyik darabja csatlakozik. A Spicy Collection 3. anyagába Appelshoffer Péter, Baglyas Erika, Bernát András, Bodolóczki Linda, Brückner János, Czigány Ákos, Fillér Mariann, Gábor Áron, Horváth Dani, Jahoda Réka, Kerekes Gábor, Kiss Adél, Koleszár Kata, Makáry István, Mayer Éva, Mayer Hella, Narr Vanessa Lenka, Oláh Viktor, Péli Barna, Rabóczky Judit, Régner Viktória, Stefanu Marina, Szabó Gergely, Verebics Ági és Weiler Péter alkotásai kerültek be. Bognár András, az Art Moments társszervezője az MTI-nek elmondta, hogy a Spicy Collection 3. először 2012 februárjában a Párizsi Magyar Intézetben lesz látható. Kedd délután az eddigi két kollekcióból összeállított válogatás mutatkozik be egy győri OTP fiók ügyfélterében, majd ez az anyag Nyíregyházára, Pécsre és Kecskemétre is ellátogat. A 2010. őszi és 2011. tavaszi Spicy Collection további darabjait a Balassi Intézettel közösen az Art Moments-et szervező HybridArt Management péntektől mutatja be a Római Magyar Kulturális Intézet kiállítótereiben. mti
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |
|





© 2001-2012 Hírös.Index


