- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
Virágba öltözött Kiskőrös
2006.09.02. 12:35:00
Pénteken délután ünnepélyes keretek között nyílt meg a XIV. Kiskőrösi Szüreti és Szlovák Nemzetiségi Napok. A háromnapos fesztivál évek óta a felhőtlen szórakozásra ad lehetőséget a borairól híres Kiskőrösön.
h i r d e t é s
A főtéren zajló fesztivál megnyitója is a városháza előtti részen játszódott, ahol a Szivárvány Néptáncegyüttes műsora, Vesztergám Miklós tárogató előadása és a Roberto Bennini amatőr színtársulat bemutatója tett emlékezetessé. A fesztivál megnyitójának a végén a városalapító Wattay-család emlékére felavatták a Máté István szobrászművész domborművét a városháza bejárata mellett. Az idén is megtartotta a helyi Gondűző Borlovagrend a nyílt tanácskozását, aminek a keretében ismét „kemény” próbák kiállását követőn új rendtagokat avattak a tagok, illetve az idén először „Borkirálynő”-t is megkoronázták Kiskőrösön. A kiskőrösi képviselőtestület nevében az idén először adta át Barkóczy Ferenc polgármester a „Kiskőrös város Szőlészetéért és Borászatáért” címet, amit így a Boranal Borászati és Kereskedelmi Kft ügyvezetője vehetett át. Az érdeklődők nagy száma követte figyelemmel a Halak a Magyar Vizekben című Fotó és Halászati és Vadászati és Albert Éva: „Mit tud a bőr?” kiállításokat, amelyek szintén a fesztivállal egy napon nyíltak meg. A fesztivál első estéje utca-bállal élő zenével és vidáman borozgató társaságok zsivajával zárult.
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |
|








