Kultúra

Dokumentumfilm készült Asztrik érsek életéről

2017.04.18

Különleges dokumentumfilmet készített Koltay Gábor, amelyben Asztrik érsek élete kerül bemutatásra, valamint végigjárja azt is, hogyan restaurálták a kalocsai templomot.

Versek sokaságától zengett Kecskemét a költészet napján

2017.04.12

Kedden ünnepeltük a költészet napját, mely alkalomból közös szavalásra gyűltek össze a verskedvelő gyerekek és felnőttek Kecskemét főterén.

Nem akármilyen elismerésben részesültek a kecskemétiek a MASZK gálaestjén!

2017.04.05

Több neves díjat is kiosztottak április 4-én, a MASZK gálaestjén. A színházi világnap alkalmából idén Réti Erika, a kecskeméti Katona József Színház színművésze, örökös tagja kapta meg Gobbi Hilda-életműdíjat. Dobó Enikőnek, a kecskeméti Katona József Színház tagjának pedig pályakezdő tehetségek elismerésére létrehozott Soós Imre-díjat ítélték oda.

Női előadók lesznek a kecskeméti, nemzetközi dzsesszfesztiválon

2017.03.21

Különleges lesz a XXVI. Nemzetközi Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál, hiszen a programsorozat történetében először csak olyan formációk lépnek színpadra március 24. és 26. között, amelyekben nők az énekesek.

Néptáncos Oscart nyertek a Dusnoki Aprók vezetői

2017.03.18

Nemcsak a tavalyi évben kísérte szerencsés csillagzat a Dusnoki Aprók Néptáncegyüttest. A 2016 decemberében bezsebelt pávás közönségdíj után ezúttal nemcsak az aranylábú aprók, hanem vezetőik, Tóth-Mihó Erika és Tóth Zoltán is rangos elismeréseket kaptak a szakma legjobbjaitól.

Már lehet nevezni a magyar és európai animációk seregszemléjére!

2017.03.04

2017. június 21. és 25. között tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált (KAFF), melyre már fogadják a nevezéseket.

Hatalmas siker a magyar kultúrának – Oscar-díjat nyert a Mindenki című rövidfilm

2017.02.27

Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer a Mindenki című alkotásért megkapta a legjobb rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben.

Az erényöv titkos történetei. Mítosz és valóság

2017.02.13

„Az erényöv titkos történetei. Mítosz és valóság” címmel az erényöv tárgyi kultúráját mutatja be a Kecskeméti Katona József Múzeum a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum anyagából összeállított, szombattól látható tárlat.

15 év után újra Bolond lakodalom lesz Kiskunmajsán

2017.02.07

A kiskunmajsai népszokás szerint farsangkor a tuskóhúzással egybekötött lakodalmas játék – az úgynevezett „bolond lakodalom” volt a jellemző. 2017. február 11-én 17.00 órától ezt a népszokást elevenítik fel Kiskunmajsán a Kultúrházak éjjel – nappal című országos rendezvénysorozathoz csatlakozva.

Feltámad a Vákum Kecskeméten?

2017.01.27

Amióta a Kobza Miklós által élővé tett Vákum-os fiatalokba 2009' idején belefagyott a szó, Kecskemét legnagyobb problémája, hogy a saját fiataljai számára nem tud a kornak megfelelő szórakozási lehetőséget biztosítani. Most, hogy erre végre egy érdemi lépést tett a város vezetése a huhogók a legbutább módon neki is estek a kezdeményezésnek.

Különleges ajándékot kapott a kecskeméti színház

2017.01.12

Fekete Tibor özvegye, dr. Percze Éva egy igazán egyedi festménnyel lepte meg a kecskeméti Katona József Színházat. Az alkotás egy portré, melyet a ma már Amerikában élő Polyák Péter festőművész készítette Fekete Tiborról, a kecskeméti Katona József Színház örökös tagjáról.

Fergeteges produkciót láthattak Kiskőrösön

2017.01.09

Ritkán látott csodával kápráztatták el a közönséget a városi sportcsarnokban. Az ExperiDance produkció - vagyis a zene és a tánc nagyköveteit egy színpadon láthatták Kiskőrösön.

A harcsa lett az év hala 2017-ben

2017.01.01

A Magyar Haltani Társaság honlapján októberben elindított közönségszavazáson több mint ötezren voksoltak. A harcsa lett 2017-ben a győztes hal.

Komoly fejlesztésekkel párosul az új makói könyvtár építése

2016.12.22

A Makovecz Imre által tervezett háromszintes épület környezetében kerékpárút, úttest, járda, parkolók és egy szökőkút jön létre, kiépül a közvilágítás.

A dusnoki Aprók lettek a közönség kedvencei

2016.12.17

A dusnoki Aprók Gyermek Néptáncegyüttes nyerte el a közönségdíjat a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor pénteki döntőjében, amelyet a Duna televízió élőben közvetített.

Húsvét régen és most: Így ünnepeltek Bács-Kiskun megyében

2017.04.17

Húsvéthétfőhöz fűződő népszokás a locsolás és ennek jutalmául a festett tojás ajándékozása. A hirado.hu-n ezúttal képgalériával számoltak be arról, miként ünnepeltek az emberek fél évszázaddal ezelőtt húsvétkor.

Jókora verses kavalkádra számíthatunk a költészet napján

2017.04.06

2017. április 11-én a megye több pontján is verses programokkal köszöntik a költészet napját. Kiskunhalasról Kiskunmajsára például egy versvonat indul, Baján flashmobbal, Kecskeméten pedig különleges színházi előadással ünnepelnek.

A Csárdáskirálynővel indul az új évad a kecskeméti Színházban

2017.04.02

Repülőrajttal indítja a 2017/2018-as évadot társulatunk! Az első nagyszínházi bemutató Kálmán Imre világhírű műve, a Csárdáskirálynő lesz.

Színházi sámán-játékkal ejti rabul a nézőket a Ciróka

2017.03.21

Egy vogul népmesék felhasználásával készült eredettörténettel ünnepel a kecskeméti Ciróka Bábszínház a bábszínházi világnap alkalmából műsorra tűzött előadásában ma 17 órától.

Kiállítás nyílt a nemzetközileg is elismert díszműüveges mester alkotásaiból

2017.03.16

2017. március 16-án Holtság Károly díszműüveges, üvegfestő alkotásait bemutató kiállítás nyílt a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában.

Ősbemutató manókkal és varázslatos muzsikával

2017.03.01

Egy titkokkal teli erdő, sok apró, zöld ruhás manó és Donizetti gyönyörű muzsikája teremt varázslatos hangulatot A manóvizsga előadásán. A látványos produkció rendezője Cseke Péter, aki mesél egy kicsit a kecskeméti színház új produkciójáról.

Kecskemétre is ellátogat a Hangszert a kézbe programsorozat

2017.02.17

2017. február 28-án Hangszert a kézbe címmel hónapokig tartó nagyszabású, interaktív zeneoktatási roadshow indul. A sorozat Kecskemét mellett hat másik várost is érint. Az esemény fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Balassi-emlékkardot kap a bácsalmási költő

2017.02.10

Minden évben február 14-én, Bálint napon adják át a Balassi Bálint-emlékkardot Budapesten. Idén Szikra János bácsalmási költő és Nelson Ascher brazil műfordító veheti át az irodalmi díjat.

Rendszerváltó Filmszemlére várják az alkotásokat

2017.02.01

Filmszemlét rendeznek Lakiteleken, a Népfőiskola Kölcsey Házában április 25-e és 27-e között. A magyarországi rendszerváltáshoz kapcsolódó pályamunkákat március 21-éig lehet beküldeni. Az előzsűrizés április 4-én és 5-én lesz, amelynek eredményéről április 8-áig minden pályázót értesítenek. Nevezési díj nincs. A szemle legjobb alkotásait díjazzák: a fődíj 1 millió forint.

Himnuszmondó versennyel és filmes tárlattal ünnepelnek Bács-Kiskun megyében

2017.01.19

Himnuszmondó és anyanyelvi vetélkedővel, előadásokkal, díjátadóval, filmes tárlattal és koncertekkel ünneplik a megyében a Magyar Kultúra Napját.

Ősök Napja – Egy közös ünnepség a legnagyobb történelemformáló őseink tiszteletére

2017.01.09

2017-ben, augusztus 11-12-13-án rendezi meg a IV. Ősök Napját a Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség. A Bugacon megrendezett ünnepség a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket. Az Ősök Napja mára olyan összekötőerővel rendelkezik, mely az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja.

A világ legjobb fotósa ceglédi

2017.01.06

Papp Elek ceglédi fotóművész nevét az Amerikai Fotográfusok Szövetsége által felállított világranglista első helyén olvashatjuk - írja az infocegled.hu

Az Erzsébet-híd Turulmadarával bővült a Hídépítők kertje

2016.12.22

A Hídépítők Egyesülete a Közlekedési Múzeummal együttműködve fontos társadalmi szerepet vállal épített örökségünk megőrzésében, amit az A-Híd budapesti székházának udvarán elhelyezett kiállítás, a hídkert is erősít.

Szecessziós Házként újul meg Szentes egykori fő turistaattrakciója

2016.12.22

A 19. század végén épült Petőfi Szálló mára teljesen leromlott állapotban van, a megújítását hosszú ideje tervezik. A Norvég Alapnak köszönhetően végre indulhat a rekonstrukció.

Fekete Tibor viszonzott szeretete a kecskemétiek iránt

2016.12.06

A kecskeméti Katona József Színház legújabb bérletsorozata a kecskeméti színház örökös tagjának, Fekete Tibor színművésznek a nevét viseli. A sorozat első előadására december 17-én kerül sor.