- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
A jövő orgonaművésze: Csupor Balázs
2007.09.21. 12:35:00
A célom az, hogy egyszer a Művészetek Palotájában orgonálhassak, illetve a Kalocsai Főszékesegyház orgonistája legyek- mondta el Csupor Balázs a kiskunhalasi Garbai Sándor Szakközépiskolában kiosztásra kerülő ösztöndíjak átadó ünnepségén, ahol ő is a sikeres pályázók között szerepelt, így lehetősége lesz kották, zenei CD-k vagy akár új hangszer vásárlására is.
h i r d e t é s
Balázs 6 éves volt, amikor kijelentette, hogy ő még egyszer a Kalocsai Főszékesegyház orgonája mögött fog zenélni! Ettől kezdve tudatosan építette karrierjét. Nagycsoportos kora óta tanul zongorázni, orgona tanulmányait Leányfalusi Vilmosnál kezdte, aki 1968 óta a Kalocsai Főszékesegyház orgonistája és karnagya. A Szendrei Imre Alapítvány Kuratóriuma és a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Tantestülete által 2005. novemberében immáron harmadik alkalommal megrendezett Bács-Kiskun Megyei Zongoristák Találkozóján Csupor Balázs Nívó-díjat kapott- felkészítő tanára Felnagyné Geri Emese volt. A 2005/06-os tanévben zeneiskolájában az Év tanulója volt. Zenei tanulmányait kitűnővel végezte, miközben az általános iskolában is helytállt. A Ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos Gimnáziuma nappali tagozatára iratkozott be, ahol bentlakásos kollégista. Emellett a Pécsi Művészeti Szakközépiskola zeneművészeti tagozatán, zongora- orgona szakos hallgató, ahol már nyolcadik osztályos korában is tanulhatott. 2007. márciusában a IX. Országos Orgonaversenyen II. helyezett lett, a versenyre Köcsky Tibor, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola tanára készítette fel.
Imádja Balázs az orgonálást, még olyan áron is vállalja, hogy reggel 7 órától kora délutánig a Nagy Lajos Gimnáziumban üli végig az órákat, ezután pedig átmegy a Művészeti Szakközépiskolába lévő oktatásokra, majd csak este nyolc után ér rá tanulni a másnapi tantárgyakra. Családjában a húga és az öccse is a zenélés felé orientálódtak, igaz ők csak hobbi szinten fuvoláznak, illetve gitároznak.
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |
|









