Főrovatok
- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:
h i r d e t é s

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
Felújítanák a Móra-házat
2012.01.11. 06:37:00
h i r d e t é s
Kiskunfélegyháza 1996-ban vehette tulajdonba Móra Ferenc szülőházát
azzal együtt, hogy annak szakmai felügyeletét és működtetését a
Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Szervezete vállalja, az önkormányzat pedig –
mint tulajdonos – biztosítja a működtetéshez szükséges anyagi
feltételeket. Az önkormányzat 2011-ben erre a feladatra 1,6 millió
forintot különített el a költségvetésében.Bakos Aranka levelében kifejtette, mivel az önkormányzat anyagi helyzetének ismeretében nem volt ajánlott továbbra is külső megbízással finanszírozni a szülőház működtetését, így azt a városi könyvtár feladataihoz csatolta a képviselő-testület. Köztudott, hogy az önkormányzat tervei között szerepel a Móra-ház felújítása. Arra a kérdésre, hogy milyen átalakításokat terveznek és ezt milyen anyagi forrásból valósítanák meg, a sajtóreferens leírta: az emlékházak felújítására nagy szükség lenne, ehhez viszont szakértők bevonására is szükség van, hiszen akár építészeti, akár statikai, műemléki szempontokat is figyelembe kell venni. Jelenleg az átadás-átvétel folyamata indulhat el, ezt követi a tényleges felújítás lehetőségeinek feltérképezése, illetve a szükséges munkálatok anyagi feltételeinek a megteremtése. felegyhazitv.hu
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |
|





© 2001-2012 Hírös.Index


A félegyházi képviselő-testület december 22-ei ülésén támogatta azt az
előterjesztést, hogy a Petőfi- és a Móra-ház üzemeltetését a jövőben a
Kiskun Múzeum helyett a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési
Központ lássa el – tájékoztatta televíziónkat Bakos Aranka, az
önkormányzat sajtóreferense. (Van ilyen!)