Főrovatok
- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:
h i r d e t é s

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
Megkezdte működését a Harangvirág Evangélikus Óvoda Kiskőrösön
2011.09.08. 06:47:00
h i r d e t é s
Lupták György evangélikus esperes 20
éves álma vált valóra, amikor szeptember 4-én ünnepélyes tanévnyitó
istentiszteleten köszöntötte a gyermekeket, szüleiket és a meghívott
vendégeket vasárnap az evangélikus templomban.Az istentisztelet során megkereszteltek egy kisgyermeket, akinek példáját kiemelve Gáncs Péter elnök- püspök arról beszélt, mit jelent Jézushoz vinni a gyermekeket. „Sokszor nem is a szülők, hanem maguk a tanítványok és az egyház az akadályai annak, hogy a gyermekek nem jutnak el Jézushoz. Kiskőrösön azonban minden akadály elhárult ez elől, hiszen az óvodánál már egyházunkhoz fordulhatnak, és így a szülőket és keresztszülőket segítjük majd elhatározásuk megvalósításában” – mondta a püspök, aki nemrégiben magyar evangélikus lelkészekkel együtt Svédországban járt, az ottani gyermekbarát egyházat hozta fel jó példaként. Az ünnepélyes tanévnyitó istentisztelet Dénes Istvánné eskütételével és beiktatásával folytatódott tovább. Domonyi László polgármestert követően, köszöntőt mondott Kákay István a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának igazgatója. A tanévnyitó istentisztelet után az egybegyűltek meglátogatták az óvodát, ahol Dénes Istvánné intézményvezető köszöntötte a megjelenteket. Kiskőrös németországi testvérvárosának polgármestere Ralf Adam átadta Stadtlengsfeld óvodásainak ajándékát és sok sikert kívánt az intézmény működéséhez. Lengyel Anna az egyházkerület felügyelőasszonya megajándékozta az óvodát a Déli Evangélikus Egyházkerület jelvényével, majd Gáncs Péter püspök megáldotta az épületet. A közös faültetés és az óvónők rövid műsora után lufik eregetésével adták hírül, hogy elkezdte működését a Harangvirág Evangélikus Óvoda Kiskőrösön. kiskorostv.hu
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |
|





© 2001-2012 Hírös.Index



