Főrovatok
- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:
h i r d e t é s

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
Tök vicces, hogy Vajna osztja az észt a Mikulásoknak
2012.02.11. 06:36:00
Háromdimenziós animációs film is készülhet a jövőben Kecskeméten, miután új, 3D-s műhelyt szereltek fel a rajzfilmstúdióban - mondta Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója pénteken, a rajzfilmstúdióban tartott sajtótájékoztatón.
h i r d e t é s
A kecskeméti
rajzfilmstúdió megőrzi az eddigi hagyományos rajzfilmgyártást is, de a
magyar állam, az Európai Unió, az Európai Fejlesztési Alap és a Docler
Video Production Kft. támogatásából, valamint saját forrásból
megvalósult fejlesztésnek köszönhetően háromdimenziós alkotások
megvalósítására alkalmassá vált - hangsúlyozta a stúdió vezetője.Mikulás Ferenc bemutatta azokat az új fejlesztéseket és szoftvereket, amelyek a háromdimenziós filmkészítés mellett a papír nélküli, számítógépbe történő rajzolást is lehetővé teszik. A stúdióban alkalmazzák a Rátai Dániel által kifejlesztett Leonar3Do elnevezésű, virtuális térben alkalmazható háromdimenziós operációs berendezést is. Mikulás Ferenc az MTI-nek elmondta: a nagy kérdés az, hogy a meglévő technikai eszközeikhez tudnak-e elegendő megrendelőt szerezni. Hozzátette: szeretnék partnernek megnyerni a Magyar Televíziót, ezért egy 400 millió forint összegű ajánlati csomagot állítottak össze. Ebben szerepelnek olyan félbemaradt filmek, televíziós sorozatok, amelyeket a Magyar Mozgókép Közalapítvány megszűnése miatt nem tudtak befejezni. Reményét fejezte ki, hogy a televízió fogadókészséget mutat a stúdió ajánlatával kapcsolatban. A sajtótájékoztatón, majd az azt követő filmbemutatón részt vett Andrew G. Vajna, a magyar film megújításával megbízott kormánybiztos is, aki annak a véleményének adott hangot, amely szerint a háromdimenziós filmé a jövő az animációs alkotások területén is. Azonban a 3D mellet a sztereó hangtechnikát is alkalmazni kell - hívta fel a figyelmet Andrew G. Vajna. A kormánybiztos kiemelkedőnek ítélte a rajzfilmstúdió tehetséges és kreatív alkotói által elkészített filmeket, melyekből négy rövidfilmet a sajtótájékoztató keretében be is mutattak. A filmszakember hangsúlyozta: a készülő alkotások, a televízió elképzelése és a közönség igénye között összhangot kell teremteni. Olyan filmeket kell gyártani, amelyeknek van közönsége, mert szép dolog a különböző fesztiválokon elért siker, de abból nem lehet fenntartani egy stúdiót - mutatott rá Andrew G. Vajna.
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |
|





© 2001-2012 Hírös.Index


