Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top
Alrovatok

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

h i r d e t é s

Kecskeméti Katona József Színház: az igazgató elégedett az évaddal

2010.05.25. 15:02:00

Sikeresnek ítélte a kecskeméti Katona József Színház idei évadját Cseke Péter direktor, az eddigi előadásokat csaknem százezren látták. A színház igazgatója a következő évad műsortervét is ismertette a kedden Kecskeméten tartott évadzáró társulati ülésen.

h i r d e t é s
Cseke Péter közölte: az évad nem fejeződött be, mert a színház társulata Baján lép fel négy darabbal, majd júniusban első alkalommal tartják meg a Kecskeméti Országos Zenés Színházi Találkozót, utána pedig a nyári Udvarszínház rendezvénysorozata következik.
    A színház több kezdeményezését is sikeresnek ítélte az igazgató: első alkalommal rendezték meg a magyar nyelvű színművészeti egyetemek találkozóját, amely a vártnál is nagyobb közönséget vonzott, de sikeres az operett-pályázat is, mert tíz szinopszis jutott a következő fordulóba.
    A következő színházi évad szeptember 24-én a Nyomorultak bemutatójával indul, amelyet Korcsmáros György rendezésében láthatnak a nézők. Ismét Kecskeméten rendez Szász János: az idei évadban nagy sikert aratott Három nővér után novemberben Ljudmila Ulickaja Orosz lekvár című darabját viszi színre. Az előadás a darab magyarországi bemutatója lesz, az egyik főszerepet Venczel Vera alakítja.
    A bérletes előadások között Vajda Katalin Anconai szerelmesek, majd Shakespeare III. Richárd című drámája kerül színre. Az utolsó bérletes előadásnak, Ken Ludwig Káprázatos hölgyek című darabjának jövő év márciusában lesz a bemutatója, Cseke Péter rendezésében. Az igazgató elmondta: a Nyomorultak bemutatásáról tárgyalásokat folytat a Szegedi Szabadtéri Játékok szervezőivel, és elképzelhető a darab margitszigeti vendégjátéka is.
    A bérletet vásárlók az öt nagyszínházi előadás mellett két kamaraszínházi darabot is megnézhetnek. Bérleten kívüli bemutatók is lesznek a nagyszínházban; érdekesnek ígérkezik Darvasi László és Ganxsta Zolee Popeye című darabja, amelyet a Thália Színházzal közösen mutatnak be Kecskeméten és Budapesten is.
    A kecskeméti Katona József Színház három játszóhelyén - a nagyszínházban, a Kelemen László Kamaraszínházban és a Ruszt József Stúdióban - a tervek szerint tizenöt bemutató lesz, közöttük egy mai magyar darab is. Különlegesség lesz a kamaraszínház egyik bemutatója: a II. János Pál egykori pápa (Karol Wojtyla) fiatal korában írt Az aranyműves boltja című művét oratórikus formában Cseke Péter állítja színpadra.

www.kulturkalandor.hu

 

h i r d e t é s

 

h i r d e t é s







design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index