Főrovatok
- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:
h i r d e t é s

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
Újrafestik Kalocsát a fővárosban
2012.01.25. 05:21:00
Őseink hagyatéka Iker Casillas kesztyűje és Jenson Button virágmintás overallja után január utolsó hétvégéjén ismét az érdeklődés középpontjába kerül hazánkban, nevezetesen a budapesti Kossuth Klubban.
h i r d e t é s
- A kalocsai hagyományőrzők lesznek a vendégeink, akik bemutatót
tartanak a tevékenységükről, melyek jó részét ki lehet majd próbálni –
kezdte a január 28-i program bemutatását a Civil Rádiónak adott
interjújában Dr. Csonka-Takács Eszter, a Szellemi és Kulturális Örökség
Igazgatóságának vezetője. – Emellett azonban fontosnak tartjuk, hogy ne
csak bemutassuk, de népszerűsítsük is ezen népművészeti elemek kortárs
világunkba történő integrálását. Fontos, hogy valamely módon akár
hordhatóvá is váljanak olyan hétköznapi ruhákon, mint a farmer, a póló
vagy a bőrdzseki, sőt, itt lesz egy testfestő is, aki a jelentkezők
kezére, arcára fog majd kalocsai mintát pingálni, az est pedig egy
nagyszabású táncházzal zárul – foglalta össze a kalocsai nap lényegét a
szervező, s egyben a rendezvény házigazdája.
Hogy mi mindennel készül városunk az „Élő örökségünk – Kalocsa újrafestve” fantázianevet viselő rendezvényre, arról dr. Magóné Tóth Gyöngyit, a kalocsai Közművelődési Intézmények igazgatóját kérdeztük. – Viszünk kézműveseket, akik pingálni, festeni, hímezni és varrni fognak, aztán jön a Hagyományőrző Együttes, akik tánc és viselet-bemutatókat tartanak Romsics Imre múzeumigazgató kalauzolásával. Emellett megjelennek ősi mintáink a modern viseleten is különböző modern divatbemutatók formájában. Nyilván örökségünk része a paprika, így a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. delegációja is csatlakozik hozzánk. Németh József Venesz-díjas szakács ételkóstolóval készül, de ott lesz még például Kalmár István, a kalocsai mintás Forma-1-es overall tervezője, valamint Hrivnák Tünde, aki Jenson Button barátnőjének Jessica Michibata-nak, és Lewis Hamilton kedvesének Nicole Scherzinger-nek tervezett kalocsai motívumokkal díszített bolerót – szemezgetett az egész napos kínálatból az intézményvezető. A rendezvényen egyébként közreműködik a főváros részéről Dr. Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester, városunk önkormányzatát pedig Simon Zoltán alpolgármester képviseli majd. -vis- kalohirek.hu
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |
|





© 2001-2012 Hírös.Index


