2024.03.28, Csütörtök

Tetszik a KDNP - a vasárnap az legyen vasárnap

2014.11.06. 12:59

(kép: 168ora.hu)Az elmúlt hetek kormányzati téblábolása, belső harcai közepette végre valami értelmes is felszínen maradt, tudhattuk meg a Harrach Péter tájékoztatójából, miszerint a kormány támogatja a boltok vasárnapi nyitva tartásának a korlátozását. Bár az előterjesztés még elbukhat, ha a parlament nem fogadja el, de legalább egy konkrét jel arra vonatkozóan, hogy pártunk és kormányunk nem csak magával van elfoglalva.

Hirdetés

Mi a gond a vasárnapi bevásárlással?

Az időben cirka 30 évet kell visszalépni ahhoz, hogy elmerengjünk azokon az emlékezetes családi ebédeken, amikor a nagymama megsütötte a vasárnapi húst, készített hozzá tejfölös uborkasalátát, vagy pedig amikor a család összejött szüretelni, betonozni, bográcsozni vagy csak úgy ünnepelni és még nem volt találkozási pont egyik nagyáruház sem. Akkoriban havonta egyszer vagy kétszer felkerekedett a család és szombaton elautózott egy áruházba, ahol az addig papírlapra jegyzetelt vásárlólista alapján szépen megvette magának, amire szüksége volt.

Szinte hihetetlen ma már elképzelni is, hogy alig 30 éve szombaton délutánonként az összes üzlet bezárt és csak a cukrászdák, kiskocsmák és éttermek maradtak nyitva. Ma a hétvégék annyit jelentenek, hogy a gyerekek nem mennek suliba, a felnőttek többnyire nem mennek dolgozni és a hét során halogatott otthoni teendők a hétvégére maradnak. Így egy-egy család sok mindennel foglalkozik csak leginkább magával nem. A vásárlólisták nem azért íródnak, mert kifogyott a liszt és már csak a cukrosdoboz alján van néhány kanállal, hanem a hét közben a postaládákba öntött reklámújságok keltette, ez a kis bizbasz is kellene, meg az is, parasztvakító termékek iránti igényekkel. Ebben a kereskedelem keltette őrületben a gyerekek nem tudnak gyerekek lenni, a családos felnőttek pedig úgy amortizálódnak el pár évtized alatt, mint a szüleik egy egész életen át.

Most mondhatja a kedves olvasó, hogy mind hülye, aki megvesz minden kis bizbaszt, de ha szívére teszi a kezét és képzeletben kinyitja az otthoni kacattartót, akkor bizonyos, hogy talál benne néhány feleslegesen megvett turmixgépet és kicsorbult késkészleteket a gyümölcscentrifugák és a használaton kívüli kenyérsütő mellett, hogy ne soroljam tovább. Ha tovább erőlteti az emlékezetét, akkor felidézheti, hogy ezeket döntő többségében a vasárnapi bevásárlások során „szerezte be”. Mert mikor mélyedne el az ótvaros kacatforgalmazók haszontalanságai között, ha nem vasárnap, amikor nem kell végre sietni, mert kedden este amikor az edzés után a gyerekkel bemegy felvágottért, tejért, kenyérért a közértbe, bizonyos hogy nem csábul el, csak vasárnap… így vasárnap az emberek egyötöde a hatalmas bevásárlókocsik tologatása közben pihen szellemileg, amit a kereskedők értelemszerűen rendesen ki is használnak.

És itt válasszuk külön a kis üzletekkel működő plázákat és a multi kereskedelmi láncokat, mert plázák üzleteibe csak az igazán elszántak járnak nézelődni, hiszen oda konkrét vásárlási szándékkal érkeznek az emberek, mert kell a gyereknek egy cipő, egy kabát, kell egy új hűtő, vagy sportfelszerelés, nem úgy a bevásárlóközpontban, ahol a zöldségespulttól alig tíz méterre a szartól a repülőig minden gyenge minőségű olcsó marhaság fellelhető.

 Így az gond a vasárnapi nyitva tartással egyrészt, hogy szétveri a családokat, másrészt olyan dolgok megvásárlásra késztet, amit józanul végiggondolva sosem tenne meg a fogyasztók többsége.

A KDNP ügyes!

Nem azt mondja a kereszténydemokrata kormánypárt, hogy emberek menjetek vasárnap templomba és utána üljön be a család egy sütire a kedvenc cukrászdájába, (bár biztosan ezt gondolja) inkább azt mondja, hogy a kereskedelemben dolgozók érdekében korlátozni kell a vasárnapi nyitva tartást. A vicc, hogy nem beszél mellé, mert ez is egy értelmes indok az ellen, hogy ne legyen nyitva vasárnap a Tesco, a Metro az Auchan, vagy az IKEA.

Az előterjesztés még nagyon sok vitát fog kiváltani, hiszen a kereskedők profitot akarnak, így ezzel bizonyos, hogy emelkedni fognak az élelmiszerárak, hiszen egyheteddel kevesebb nyitva tartással a vásárlások mennyisége is csökkenni fog. Viszont mindezzel elkezdődhet végre valami Magyarországon, ami által talán visszakaphatunk az életünkből valamit, ami bizonyos, hogy sokkal többet ér, mint amennyit a vasárnapi boltbezárás kivesz a zsebünkből!

...amit a nyugati szomszédaink Ausztriától Franciaországig már jól tudnak!

Oltyán József