Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top
Alrovatok

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

h i r d e t é s

A Duna és az ember

2012.02.15. 06:35:00

Farsang a hajómalmok jegyében jelszóval gyűltek össze az érdeklődők a Bajai Hajómalom Egyesület szombati fórumán. Palik Vera vezető örömmel jelentette be a Duna Szállóban, hogy szerb együttműködéssel 83 ezer eurót nyertek pályázaton álmaik megvalósítására.

h i r d e t é s
Mint ismert, a miniskanzent tavaly ősszel átadták a Türr-kilátónál. Hajómalom még nem épülhetett, ám a tervezési költségekre és az őrlőszerkezet beszerzésére most mód nyílik. - A Duna és az ember című pályázattal válik lehetővé öt magyarországi rendezvény. Tehát a mostani nyitókonferenciát még 4 követi - mondta el az egyesület elnöke.
Gombos polgármestere hangsúlyozta: Vajdaságban még nem nyertek ilyen pályázatot, nagypn büszkék az eredményre. A szerbiai település Belső tavának turisztikai értékét növelheti a dunai halásztanyák mintájára megvalósuló két halászkunyhó és hajómalom makett.

Az előadások sorát dr. Faludi Gábor kezdte. Leszögezte, Baja kivételezett helyzetben van a Duna, a Sugó és természeti környezete miatt. A folyton változó folyóról számos érdekességgel szolgált. Vizes téma lévén, beszélt a Ferenc-csatornáról, illetve a Deák-zsilipről is. Vízimalmokról szólt dr. Ozsváth Gábor Dániel néprajzkutató. Hangsúlyozta, éppen a gombosi szakaszon szolgált legtovább ilyen szerkezet. Kiderült, hogy a sebes vízű kis patakokban patakmalmok működtek egyfajta gátas megoldással, duzzasztással. A nagy folyóra telepített hajómalmok már más rendszerben üzemeltek. Ám ezek a gőzhajók megjelenlésével okoztak gondot. Sebők Tibor, a Malomipari Múzeum igazgatója vízimalom maketteket mutatott be. Mint mondta, Ferencváros a hajómalmok városrésze volt. Budapest pedig egykor nagy hajómalom városként funkcionált.
A konferencián az is kiderült, hogy a bajai egyesület szeretné feleleveníteni a dunai szokásokat, megismertetni a vízi eszközöket. Ezzel is közelebb hozva egymáshoz a dunai embereket határon innen és túl. Hiszen az együttműködés a magyarországi és szerbiai rendezvények sorozatával valósul meg.
Géczy Zsolt

baja.hu

 

h i r d e t é s

 

h i r d e t é s







design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index