2024.04.20, Szombat

Ősbemutató Kecskeméten

szinhaz.org

2018.10.02. 12:22

A város napján, október 2-án kerül sor a 2018/19-es évad első bemutatójára, a Szente Vajk rendezésében készülő A beszélő köntös című előadásra.

Hirdetés

Mikszáth Kálmán A beszélő köntös című regényéből készül nagyszabású musical a kecskeméti Katona József Színházban. Kecskemét idén 650, Mikszáth Kálmán regénye pedig 129 éves. A város jubileumát Szente Vajk regényadaptációjával ünneplik.

 

A város napján, október 2-án kerül sor a 2018/19-es évad első bemutatójára, melyet a közismert, fordulatokban gazdag, meseszerű Mikszáth-regény alapján Szente Vajk, Galambos Attila és Juhász Levente alkalmazott színpadra.

A mozgalmas történet főhőse Lestyák Mihály (Orth Péter), aki szeretett városát, – az idén 650 éves – Kecskemétet kívánja megvédeni az ellenségtől egy varázserejű köntös segítségével, mely „egy hadsereggel ér fel”.

 

Ajánló a musical elé:

Bolondok azok a városok, melyek arról panaszkodnak: „Sokat szenvedtünk; nálunk száz vagy kétszáz évig lakott a török.” Azok a helyek szenvedtek igazán, ahol se török nem lakott, se labanc, se kuruc, s a magok emberségéből éldegéltek, mint például Kecskemét, mert ahol a hadviselő felekből ott tartózkodék az egyik, ott csak egyik dominált, sarcolt, s a többiek oda se mertek szagolni, de ahol az egyik sem lakott, oda mind a három eljárt epret szedni.

Egy nap a budai pasának szottyant kedve egy kis élésre vagy pénzre: „Nosza fiam, Dervis bég, írj a kecskeméti bírónak!” S ment nyomban a levél, melynek ékes stílusából nem hiányzott a „Fejetekkel jádzotok”…

Kecskemét idén 650, Mikszáth Kálmán regénye pedig 129 éves. A város jubileumát Szente Vajk regényadaptációjával ünneplik, melynek feldolgozása új nézőpontba helyezi a 16. századi Kecskemétet. A bég helyett varázsköntös érkezik a budai pasától. Lestyák András szabó elkészíti a kaftán „tökéletes” mását és úrrá lesz a káosz. A rendező – zeneszerző új stílust teremt regény-musicaljével.

KecskemétKultúraKatona József SzínházSzente VajkA beszélő köntös