2024.03.28, Csütörtök

Jókora verses kavalkádra számíthatunk a költészet napján

mti

2017.04.06. 16:24

2017. április 11-én a megye több pontján is verses programokkal köszöntik a költészet napját. Kiskunhalasról Kiskunmajsára például egy versvonat indul, Baján flashmobbal, Kecskeméten pedig különleges színházi előadással ünnepelnek.

Hirdetés

Mészár Zsuzsa, a teátrum művészeti titkára elmondta: a költészet, a tánc és a színház különös találkozásának lehetnek tanúi a kecskeméti Katona József Színház új produkciójának nézői a költészet napján. A rendező, Réczei Tamás olyan "ars poeticus" verseket keresett, amelyek arról szólnak, hogyan merül fel az emberben, hogy költő lesz, és milyen utat jár be, amíg megszületnek a versek. Az előadás része a Kecskemét City Balett ősszel készített Bolero-feldolgozása Barta Dóra koreográfiájával. A Bolero Vers-Tánc-Színház című előadásban elhangzanak Arany, Petőfi, Ady, Kosztolányi, József Attila versei, majd Weöres Sándoron, Nagy Lászlón, Petrin, Baka Istvánon át eljutunk Tóth Krisztináig, Varró Dánielig és Karafiáth Orsolyáig.     

Költészet napi versmondásra buzdít a kecskeméti Hírös Agóra Ifjúsági Otthon és a Kecskeméti Drámapedagógiai Műhely április 11-én délután. A főtéren találkozók Arany János, Buda Ferenc és Szabó T. Anna költeményeit mondják el közösen - mondta Koós Ildikó programszervező.       

Bosznay Ágnes szerkesztőségi titkár tájékoztatása szerint: Lator László Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéista és Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színművész lesz a vendége a kecskeméti Forrás Kiadó és a Katona József Könyvtár Szabad szemmel című költészet napi előadásának.     

Flashmobra várják a bajai középiskolásokat április 11-én a bajai városháza elé. A mintegy 200 fiatal Arany János Mátyás anyja című költeményét szavalja majd el - mondta Czifra Erika művelődésszervező. Az Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ egy irodalmi összeállítással készül. A rendezvényen megzenésített verseket hallhatnak az érdeklődők az Andante 2016 együttes tolmácsolásában, emellett a Szent László Általános Művelődési Központ középiskolás tanulói magyar költeményeket szavalnak és olvasnak fel, elsősorban József Attila, Radnóti Miklós és Ady Endre alkotásait - tette hozzá Zalavári László, az intézmény igazgatója.    

Pécsi Vivien könyvtáros elmondta: Szabó T. Anna és Lackfi János Verslavina című kötetéből adnak elő verseket a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtárban az intézmény munkatársai és pedagógusok. A zenés, dramatizált előadás április 11-én délután kezdődik.     

A szegedi eLVe zenekar zenés-verses József Attila-műsorára várják a költészetet kedvelőket április 6-án délután a kiskunfélegyházi Hattyúházba - mondta Kállainé Vereb Mária, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatója. A költészet napján pedig a művelődési központban Pilinszky János-esttel lépnek fel a Móra Ferenc Gimnázium diákjai - tette hozzá Kovács-Csonka Szilvia, a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója.     

Kispálné Lucza Ilona múzeumigazgató elmondta: Verselj, Kiskőrös! címmel versajándékozást szervez a Kiskőrös Városért Alapítvány, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár, valamint a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum április 11-én. Az e-mailben kapott verseket beküldőjének nevével kinyomtatják és piros szalaggal átkötve a város különböző pontjain elhelyezik. A fákon, padokon, oszlopokon és köztereken megtalált versek szépségének így bárki örülhet. A Petőfi-múzeumban tanárok és diákok részére éjfélig tartó maratoni szavalást és felolvasást rendeznek Petőfi és Arany műveiből, míg a művelődési házban az idősebb korosztálynak hirdetnek versmondó találkozót.     

Kiskunhalasról Kiskunmajsára tart a költészet napján a versvonat. Útközben a kiskunhalasi József Attila irodalmi kör tagjainak szavalatait hallgathatják meg az érdeklődők, majd a Kiskunmajsára érkezőket dottóval, vagyis kisvasúttal viszik a központba, a költészet napi piknikre. A kiköltöző könyvtár versesköteteinek olvasgatása közben a szervezők kávéról is gondoskodnak. A program költészetnapi szavalással zárul miközben Szirtes Edina Mókus is színpadra lép - adott tájékoztatást Vadkerti-Tóth Rita, a Konecsni György Kulturális Központ igazgatója.     

Európa közepén címmel Szabó Gyula Győző, a Madách Színház színművésze és Nemcsák Károly, a budapesti József Attila Színház igazgatója tart zenés-verses előadást április 11-én a tiszakécskei Arany János Művelődési Központban. Elhangzanak Csokonai, Petőfi, Ady, József Attila, Wass Albert, Reményik Sándor és Szép Ernő költeményei, valamint megzenésített versek és dalok.     Máté Péter-esttel és költészet napi versekkel, dalokkal készül Pintér Tibor énekes-színész a kunszentmiklósi Varga Domokos Általános Művelődési Központ programján április 11-én.     

A költészet napját 1964 óta minden évben József Attila (1905-1937) születésnapján, április 11-én ünneplik.

KultúraBács-Kiskun megyeversprogramokköltészet napja2017