2024.04.19, Péntek

Bitay leszúrta Ángyánt a Bács-Kiskun megyei földek kapcsán

2014.01.12. 07:59

(Illusztráció)A hónap végén lezárul a Földet a gazdáknak program, amelynek keretében 250 ezer hektár állami termőföld bérletére pályázhattak gazdálkodók - mondta Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) állami földügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.

Hirdetés

Az államtitkár hangsúlyozta: korábban a szocialisták által vezetett kormányok idején a mintegy 600 ezer hektáros állami földtulajdont hatszáz szerződéssel fedték le. A mostani 250 ezer hektár pedig több mint 6 ezer gazdálkodó megélhetését segíti majd. Így mintegy megtízszereződik az állami földbérlethez jutó gazdák száma - jelentette ki.

    A hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. földbérletével kapcsolatban a tények nem ismeretére utalt Bitay Márton. A társaság által elnyert 19 földrészlet bérleti joga közül 13-ra egyedül pályázott a cég, azaz itt nem is nyerhetett volna más. Mindez azt jelenti, hogy a korábban művelt 2500 hektáros területnek valamivel több mint a felére nyert újra használati jogot a társaság - fűzte hozzá az államtitkár.

    Hozzátette: a Csongrád megyei cég azért került a figyelem középpontjába, mivel kampány van - és a társaságot Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral hozták kapcsolatba -, de emellett, akik ezt felvetették, nincsenek tisztában A földet a gazdáknak programmal. A Gorzsai Zrt. a megpályázott 1300 hektárból 1130 hektárra egyedüliként nyújtotta be pályázatát - emlékeztetett.

    Bitay Márton jelezte: a kormányzat a nagyüzemek földigényét 20 százalékos mértékben jogosnak tartja, mivel fontosnak ítéli, hogy például a Magyarországon az állattenyésztéssel foglalkozó gazdálkodók is megfelelő termelési lehetőséggel rendelkezzenek. Ez az eset ebbe a kategóriába tartozik, ugyanis a Gorzsai Zrt.-nek 200 alkalmazottja és több mint 2000 szarvasmarhája van - mondta.

    Ellenzéki pártok csütörtökön kifogásolták, hogy több mint 1300 hektár állami földet nyert a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt., amelynek legnagyobb tulajdonosa a Miniszterelnökséget vezető államtitkár édesanyjának unokatestvére. Lázár János erre reagálva kijelentette: az "ellenzéki támadások" valótlanságokat tartalmaznak, érezhetően elindult ellene a lejárató kampány.

    A VM államtitkára megerősítette, hogy Magyarországra kíván jönni az osztrák mezőgazdasági miniszter, mert az osztrák kormány "nem nézi jó szemmel", hogy a magyar kormány megvédi a magyar termőföldet. Az államtitkár aláhúzta: az új földtörvény alapján csak a helyben lakó földműves - azaz mezőgazdaságból élő gazdálkodó - juthat földhöz. Ennek az az oka, hogy a magyar kormány meg kívánja védeni a magyar termőföldet mindenféle spekulációval szemben. Ez nem külföldi ellenesség - szögezte le -, hanem az alapvető célkitűzés a spekuláció megakadályozása. A magyar termőföldet a kormány a biznisz világából a termelés világába kívánja helyezni.
   
Az Ángyán-jelentéssel kapcsolatban pedig azt a nézetét hangoztatta Bitay Márton, hogy - bár nagy tisztelője Ángyán József professzornak - a politikus által közzétett elemzések, amelyeket a országosan a Földet a gazdáknak programra vonatkoztat, kis mintavételen - például Bács-Kiskun