2024.04.18, Csütörtök

Remekelt a Hódút munkatársa a sárkányhajó világbajnokságon

Duna Aszfalt Kft.

2016.10.24. 12:43

A magyarok számára összesen 19 érmet hozó vb-n Hlatky Réka egy arany-, négy ezüst- és két bronzéremig jutott.

Hirdetés

A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) szervezésében Moszkvában rendezték meg a sárkányhajó világbajnokságot, ahol a magyar válogatottat 140 fős magyar delegáció képviselte. A felhős, esős időben gyakorlatilag minden számban és kategóriában indult magyar egység. A senior és masters kategóriában tízfős és húszfős hajók küzdöttek egymással 200, 500, valamint 2000 méteren, a vb-n összesen 19 ország képviseltette magát.

A magyarok remekül helytálltak, és összesítésben 2 aranyéremmel, 10 ezüstéremmel és 7 bronzéremmel az éremtábla előkelő, ötödik helyén végeztek. A világbajnokság egyik klasszisa Hlatky Réka, a mélyépítő építőipari cég, a Hódút Kft. munkatársa volt, aki összesen 1 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzérmet szerzett a négynapos viadalon.

Közösségépítő küzdelmek

A sárkányhajózás a világ második legnépesebb sportága, több mint kétezer éves múltja van, Kínából származik, Magyarországon a 90-es évek elején honosodott meg. A tíz, illetve húszfős hajók orrában egy dobos háttal a menetiránynak ülve adja a ritmust az evezéshez, míg a leghátsó ember a kormányrudat kezeli. Az evezősök egymás mellett párokban ülve eveznek, a megfelelő ritmushoz és a szükséges iramváltásokhoz óriási összhangra van szükség. A sportágnak komoly közösségszervező ereje van, ennek megfelelően Magyarországon évek óta egyre népszerűbb sárkányhajófesztiválokat rendeznek, ahol elsősorban amatőr csapatok indulnak.

A moszkvai vb legkedveltebb és legizgalmasabb száma a 2000 m-es üldözéses verseny volt, ahol a csapatokat 10 másodpercenként indították, és egy 500 m-es pályán kellett köröket megtenni. A táv a sportág kiemelkedő kategóriája, a leglátványosabb jelenetei akkor adódnak, amikor több hajó érkezik egyszerre a fordulókhoz, az itteni előzések sokszor eldöntik a versenyt. A 12 méteres hajók olykor csak centikkel kerülik el egymást ezekben a szituációkban.

Galéria

KözéletHódút Kft.

Ajánló