Hirdetés


Népszabadság – végre lassan vége az öncélú újságoknak!
444.hu képe a tüntetésről

Népszabadság – végre lassan vége az öncélú újságoknak!

2016.10.08. 19:54

Miközben ezen a szép szombat este máris kormányellenes tüntetéssé fajult egy kapitalista döntés amit a Népszabadságot kiadó ostoba tulajdonosok hoztak meg, talán ejtsünk szót a logikáról is.

Hirdetés

Ugyanis nehéz arra logikus választ találni, hogy egy cirka harmincezres lapot miért hagytak, hogy 5 milliárdos veszteséget hozzon össze. Ezek szerint ezt a  lapot már réges-régen be kellett volna zárni, vagy rá kellett volna bízni egy 5 fős szerkesztőségre, hiszen ennél többet egyszerűen nem ért. (Összehasonlításként: Az Index-csoport napi egymillió látogatót számlál és az Index Zrt. éves bevétele 2015-ben 2,1 milliárd volt.)

 

Ugyanis, legenda (márkaérték) ide, vagy oda, a piac rendszerint pontosan meghatározza egy-egy márkának az értékét. Ha ez az érték újabb értéket teremt, vagyis a tulajdonos által elvárt profitot hoz, akkor jó, ha nem, akkor bizony el kell adni, vagy ki kell dobni. Az elmúlt hónapokban sorra jelentek meg álhírek arról, hogy az egész kiadót eladták kormányközelinek mondott vállalkozóknak. Azután ezeket a híreket az apróbetűs részben rendre cáfolták a felek, nem utolsó sorban maga a kiadó is.

 

Igen a tulajdonos azzal, hogy nem hozta meg időben a megfelelő döntést, elsősorban önmagának okozott hihetetlenül nagy kárt, hiszen 5 milliárd forintos veszteség az minden mércével nézve, óriási! Azzal, hogy ezt a döntést egyik percről a másikra hozta meg és nem hagyott időt a szerkesztőség tagjainak, hogy szépen elodázzanak a süllyedő hajóról, talán megtévesztő módon viselkedett. Ezért lehet rá haragudni, de gyorsan tegyük fel a kérdést, hogy ki cserélne vele akár egy percre is az 5 milliárdos veszteségben... Persze mondhatjuk, hogy ez a rendszerváltáskor vágyott kapitalizmus már csak ilyen.

 

... de jóval többről van szó!

 

Az a ronda világ változik. Okostelefont használunk és sok felhasználó a Facebook-al azonosítja az Internetet. Igen, ők buták. Csak az a baj, hogy hihetetlenül sokan vannak és hihetetlenül ösztönösek. Egyszerűen tudomást sem nagyon vesznek olyan antik tárgyakról, mint a Népszabadság, vagy a Magyar Nemzet. Ezek a  márkák lehet, hogy 10-20 éve értékesek voltak, de bizony mára szart se érnek. Így ezeket a fura, talán még ma is a hetvenes évek patináját kereső lapokat a hirdetők sem preferálják. A hirdetők ugyanis nem legendákba szerelmesek, hanem mint a múlt heti országos hirdetői találkozón kiderült Siófokon, pr cikket és sikeres reklámot akarnak, hívják azt natív, vagy content projektnek a húszas éveiket taposó marketinges lányok és fiúk.

 

Azt pedig, hogy egy off-line lapot fenn lehet tartani, mára csak néhány a közvagyont herdáló hülye polgármester gondolja, aki a lakosoktól beszedett adóból csinál magából hülyét rendszeresen a saját lapjában település szerte. Végre el kellene fogadni, hogy a nyomtatott napilap piac, ha nincs benne minden oldalon egy nagy büdös valag, akkor nem működtethető rentábilisan. (Szerintem úgy sem- szerk.) A veszteséget pedig senki sem szereti. Még a liberális újságírásba szerelmes öreg kapitalisták sem. Sőt még a szocik sem, akik ugyebár eladták a tulajdonukat tavaly a Népszabadságban. Ugyanis ők szocik és a látszat ellenére, azért teljesen bizonyos lehet benne mindenki, hogy nem ostobák.

 

Így a számos off-line lap megszűnése után egyszerűen ki lehet jelenteni, hogy hulljon a férgese. Semmi szükség ebben az országban (sem) veszteséges újságokra, kiadókra, cégekre.

 

Az on-line világ nagyon jelentős innovációt hordoz magában, amellyel újra és újra lehet gondolni a változó jogszabályi környezetben egy kiadó sikeres működését. Igen, gondolkodni kell, igen, össze kell fogni, igen, értéket kell létrehozni. Amíg lesznek önkormányzati százmilliókból működő helyi lapok, amíg lesznek veszteségesen is működő kiadók, addig bizony a hazai médiapiac torz képet fog mutatni. Hiszen ahogyan egy városban is csak az adózóktól elcsalt bevételből lehet fenntartani egy önkormányzati kiadót, úgy Magyarország méretéből adódóan nem képes nyereségesen működni egyetlen országos orgánum sem, mivel ez a piac egyszerűen kicsi. Ezt bemutatta már az iwiw, ami 5 millió regisztráltjával az egymilliárd taggal rendelkező facebook-al próbálta felvenni a versenyt. Minden valamit magára adó hazai szakember tudja, hogy hazánkban egy országos kiadó egyszerűen rossz médiaméretet tud csak üzemelni. Legyen szó Index-ről, vagy Népszaváról...

 

Ezek a lapok különböző konstrukcióban működnek, de ha valaki veszi a fáradtságot és megnézi, hogy hány százalékos nyereséget termelnek évente, alig 1-2 százaléknyi összegre találnak. Az egyik legsikersebb országos lap az Index, ami 5 %-os mérleg szerinti eredményt ért el tavaly. Mindez azt mutatja, hogy a tulajdonosaik nem a kiadójuk nyereséges működéséből akarnak megélni, hanem a lapokat valamilyen egyéb célra tartják fenn(!).

 

Ezek után azon csodálkozni, hogy a hatodik éve sikeres jobboldali kormány idején egy ős liberális lap veszteségét nem akarta senki kifizetni, legalább akkora botorság, mint azt várni például, hogy a Mátraházán narancs teremjen decemberben...

 

A Népszabinál pedig mindenki gondolkodjon el, hogy mennyire érdekelte eddigi munkája során, hogy mennyi értéket teremt a vállalatának! És ha ezt jól végig rágták, akkor az utolsó kapcsolja le a villanyt, mert most már késő!

 

A hülye tüntetők pedig inkább vették volna a Népszabadságot, mint most fagyoskodnak ezen a szép szombat este...

 

Oltyán József

Hirdetés