2024.03.28, Csütörtök
A béna kalocsai önkormányzat felszámolta a közétkeztető cégét is

A béna kalocsai önkormányzat felszámolta a közétkeztető cégét is

Kalohirek.hu

2016.10.07. 08:03

Pár éve még Búcsú Lajos kezdeményezésére, Bogárdi Bernadett közvetlen vezetésével sikeresen működő városi közétkeztető üzemelt Kalocsán. A DK által vezetett városban, mint minden valamirevaló értelmes kezdeményezésnek, ennek is befellegzett. A helyiek mondják is, hogy minden csak idő kérdése...

Hirdetés

A kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló társaság bizonytalan jövőjéről a legutóbbi testületi ülés végén, a rendes napirendek után elmondott polgármesteri tájékoztatójában szólt Bálint József.

A polgármester elmondta: képviselői kérésekre, az ügyvezetők által benyújtott főkönyvi kivonatok alapján tájékoztató értékelés készült az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaságok helyzetéről. A Kft.-k jövőjére vonatkozó elképzelések kialakítására még ezután fog tárgyalásokat folytatni a polgármester, de bizonyos változtatások szükségessége – elsősorban a Menza Kft.-nél – a polgármester szerint már most látható, hiszen „egy üzleti vállalkozásnál nem megengedhető, hogy ráfizetést termeljen”.

Ezért ennél a cégnél szervezeti átalakításra lesz szükség, ami vagy intézménnyé történő átalakítással, vagy a közétkeztetés közfeladatának a vállalkozói szféra felé történő kiszervezésével valósulhat meg.

A Menza Kft. kihasznált kapacitásában a két meghatározó tétel az iskolai közétkeztetés, illetve a kórházi étkeztetés által támasztott igény. Ebben az évben, illetve a jövő év elején azonban mindkét területen – egyelőre kiszámíthatatlan – változások várhatóak. Ezért, amint a polgármester elmondta:

A Menza kérdésére mindenképp vissza kell térnünk, mert most dőlnek el azok a kérdések, amelyek meghatározzák, illetve egy már eldőlt, a kórház nem fogja hosszabbítani a szerződését februártól, tehát a Menzának mindenféleképp megszűnik ez az ellátási feladata. Meglátjuk, mi lesz az iskolai étkeztetéssel, erről hamarosan dönt a kormány.

 

Bukja a Menza a kórházi étkeztetést? – Korai még lemondani róla 

A kórházi étkeztetéssel kapcsolatos ellátási szerződése a Kft.-nek valóban lejár, azonban arról végleg lemondani – ha van szándék a folytatásra – még korai. 

Szerkesztőségünk úgy tudja, hogy a vonatkozó törvények értelmében a kórház fenntartójának nincs mérlegelési lehetősége, a szerződés lejártakor nyílt közbeszerzési pályázatot kell kiírnia a feladatra, amelyre a Menza Kft. is beadhatja pályázatát. A kérdés valójában tehát az, hogy a Menza Kft. csatába indul-e ennek a piacnak a visszaszerzéséért, illetve, hogy megnyeri-e azt. 

E kérdésekre a jövő év elején már biztosan megtudjuk majd a választ. A pályázatot várhatóan még az ősz folyamán kiírják, hiszen februárra érvényes végeredményt kell hirdetni, és meg kell kötni a szerződést a nyertessel. A közbeszerzési eljárást azonban nem a kalocsai Szent Kereszt Kórház fogja lefolytatni, hanem a fönntartó anyaintézmény, a Bács-Kiskun Megyei Kórház.

Illés György Cinó