Újabb BMW X6-ot vehetett használatba Rubint Réka Kecskeméten

Oltyán József

2016.06.23

2016-ban Szujó Zoltán, Gesztler Dorottya és Polyák Lilla vehetett használatba egy-egy BMW-t a kecskeméti Linartech Autóház közreműködésében a BMW márkanagyköveti programjának köszönhetően.

A program sikerességét is mutatja, hogy múlt csütörtökön Rubint Réka immár a harmadik BMW-t vette használatba. Az ország egyik legsikeresebb életmód-celebjétől megtudtuk, hogy egy családanyának miért praktikus a sötét belső egy autó esetén és azt is, hogy a gyerekek ehetnek-e a férje Schobert Norbi autójában:


Mit jelent számodra a BMW márkanagykövet programja?


Ez már a harmadik BMW amit használok. Jártam egy szép X4-el, amikor a magyar piacra bekerült, egy gyönyörű hófehér bőrüléses belső design-ja volt, varrott ülésekkel. Tűzpiros volt a külseje RR logóval. Aztán volt szerencsém kipróbálni egy X6-ot, és most újra egy X6 boldog használója lettem. Ami nagy öröm számomra, hiszen a pirosat azt kivásárolták alólam, éppen egy rajongóm. Nyilván ez is a cél, hogy a követőimnek, azoknak az embereknek, akiknek fontos a véleményem, eljuttassam azt a fajta információt, amit maga a márka is képvisel. Megbízhatóság, biztonság. 


Mi a fontos számodra egy BMW-ben?


Nekem, három gyerekes anyaként nagyon fontos a biztonság. A kecskeméti Linartech Autóháznak egy olyan készséges szolgáltatása van, amit nagyon sokan visszajelezték már az ismerőseim közül, akik itt vásároltak autót. 


Az előző X6-t is eladták alólam, úgy tűnik, hogy az együttműködés az jó, de több ismerős is vásárolt itt más típusú autót. A kolléganőm is egy BMW I3-al jár, és itt vásárolta, egy másik kollégám is egy X6-t vásárolt itt. Ez csak a szűk környezet. Nekem ez nagyon fontos, hogy amit én képviselek, hitelesség, az emberek számára soha ne okozzon csalódást. Ha egy BMW-t vásárolnak, akkor biztos vagyok benne, hogy a márkával elégedettek lesznek, és nekem ez a legfontosabb.


 Pontosan ezért dolgozom évek óta. 7 évig dolgoztam a Nike-val, most váltottam, most az Under Armour-nak lettem a magyarországi arca, de nagyon hosszú ideig dolgoztam a Triumph-al. Hosszú évek óta dolgozom a Diamond Nails-sel, aki a körömiparban egy nagyon jelentős, számottevő márka a piacon, ötödik éve. 6 éve dolgozom az Amnesia-val, aki Magyarországon szintén egy jelentős és nagy név a ruhaiparban. Együtt dolgozom most már egy éve egy spanyol cipő, illetve táskacéggel, a Casar-ral. Együtt dolgozom a The Body Shop-pal, akik szintén a kozmetikában jelentősek, de együtt dolgozom most már a második éve a Schwarzkopf-al is. Tehát olyan brand-ek a partnereim, akik mindig, minden esetben minőséget képviselnek. Nekem ez fontos, mert rengeteg megkeresés van, viszont csak és kizárólag olyan brand-ekkel szeretnék kapcsolódni, akik valós értéket adnak, megbízhatóak. Mert én magam is úgy vagyok vele, ha valamiért pénzt adok ki, akkor ne csalódjak. A legfontosabb, az ember inkább egy picivel több pénzt ad ki, de ez az autó nem áll meg alattam, ez az autó nem hagy cserben. 


Ugyanígy voltam 7 évig a Nike-val, vagy ugyanígy vagyok most az Under Armour-ral, hogy tudom, hogy az a cipő nem egy hónapig cipő alattam, hanem nem megy benne tönkre a térdem, a lábam. És ugyanígy a Schwarzkopf termékekre, a The Body Shop termékekre, tehát nekem nagyon fontos a minőség és a garancia. Az az óriási bázis, aki követ, nekik sikerült elérnem azt az elmúlt években, évtizedekben, hogy a nevem garancia. És tudják, ha Réka azt mondja, hogy ez jó, akkor ők bíznak bennem annyira, hogy meg merik vásárolni azt az adott terméket. Nekem ez óriási megtiszteltetés


Említetted a hófehér, bézs belsős X4-est. Változnak a divatszínek, változnak a divatbelsők, ez az autó egy sokkal karakteresebb színvilággal rendelkezik. 


Egy háromgyerekes anyának a karakteresebb belső világ az mindenesetben kedvezőbb, hiszen akarva-akaratlanul esznek-isznak benne a gyerekek. A Norbi autója hófehér bőr, de nála nem lehet se enni, se inni. Nem tudom, ezt Ő hogy éri el, de az Apa autójában nem lehet semmit csinálni. Nyilván én viszem nagyon sokat a gyerekeket, velem vannak nagyon sokat, tehát az én autóm az tényleg nagyon sokszor olyan, mint egy büfékocsi. Ebben élek, rengeteget megyek vele, nagyon-nagyon sokat, van, hogy egy héten 4-5 ezer km-t, mivel a gyerekeket én hozom, fontos hogy praktikus legyen az autó. 


Jelenleg a legnagyobb BMW-ben ülsz, mi a véleményed a méreteiről?


Három gyerekkel ennek az autónak a mérete tökéletes, de az X4 is tökéletes volt. Nagy a csomagtere mind a két autónak, nagyon megbízható, biztonságos, stabil, nagyon jól fekszik az úton, lehet vele menni. Én szeretem a sebességet, sajnos. Nyilván az RR logó az oldalán, nagyon jó kontroll nekem, hiszen megismernek az emberek, tudják, hogy én járok az autóval, és azért a BMW magában hordoz egy eleganciát. Azt szoktam mondani, hogy a márkát képviselni tudni kell. Ezért nagyon fontos az, hogy amellett, hogy egy megbízható, és garanciát képviselek, amellett tudnom kell képviselni magát a márkát is. Nem lehet állatkodni, és szabálytalankodni, de ez nem is baj.


A BMW márkanagyköveti programjában szereplő közismert személyek az elmúlt években sok ezer új BMW személygépjármű tulajdonosát befolyásolták döntéseik meghozatalában. A BMW márkanagykövet „BMW brand ambassador” programnak a célja, hogy a program által a gyár a BMW márkanevet tovább erősítse. A programban olyan ismert és elismert közéleti szereplőket kérnek fel, akik munkásságukkal véleményformálók és már kiérdemelték a közélet elismertségét. 

 

linartechautohazszakonyimihalyrubintreka