2024.04.19, Péntek

A Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesülete az egyik nyertese a MOL Zöldövezet díjának

2016.05.12. 07:51

Kiskunhalasi környezetvédők kapták meg idén a MOL Zöldövezet Díját.

Hirdetés

Egy budapesti társasház lakói, valamint kiskunhalasi környezetvédők kapták meg idén a MOL Zöldövezet Díját, összefogásukkal zöldebbé, élhetőbbé tették a környezetüket. A programban eddig 300 közösség vett részt és együttes erővel 1,5 millió négyzetméternyi területet újítottak meg – csak tavaly 30 közösség 10 focipályányit.

A MOL 2006-ban indította útjára Magyarországon egyedülálló programját. Ez az egyetlen olyan pályázati lehetőség, amely támogatja, hogy egy ház/település lakói együtt újítsák fel közös zöldterületeiket. A legjobban sikerült munkákat díjjal is jutalmazzák, idén először ráadásul két kategóriában. A Városmajor utcai épület lakói a társasházi belső udvarok megújítása, míg a kiskunhalasi környezetvédők a település zöld területének megújítása kategóriában győztek. A díjjal 500 ezer forint pénzjutalom jár.

A Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesületének tagjai a lakossággal együttműködve egy 3000 m2-es, elhanyagolt területet újítottak meg Kiskunhalason, hogy az több generáció számára is használható legyen. Kertjükbe több mint száz fát és cserjét ültettek, de fahíd, padok, kerékpártárolók is lettek a területen. A program aktív résztvevője volt a Kiskunhalasi Bibó István ökogimnázium pedagógusai, diákjai és szülői közössége, valamint számos helyi támogató.

„Ismét igazi sikertörténeteket díjaztunk. Nemcsak megszépültek ezek a lakóhelyek, de a közösségeket is összehozta a munka, új barátságok születtek. A MOL Zöldövezet Program komoly büszkeségünk: 10 év alatt 300 közösség, közel 20 ezer ember fogott össze és másfélmillió négyzetméternyi terület újult meg. Ez utóbbi annyit tesz, mintha másfél Margitszigettel több lenne az országban. A program során az önkéntesek 100 ezer új fát, virágot és cserjét telepítettek” – mondta Szollár Domokos, a MOL kommunikációs igazgatója. 2015-ig a közösségek 135 millió forint támogatást kaptak a program keretében.

A természetvédelmi program folytatódik, az új pályázatokat ősszel kell beadni, a megvalósítási év a következő tavaszi/nyári időszak. A díjat azok nyerhetik el, akik a legsikeresebb akció keretében a leghatékonyabb, leginkább környezetbarát módszerek felhasználásával a legszebb zöldterületet hozzák létre.

 

A MOL Zöldövezet Programról

A MOL környezetvédelmi programja 10 éve segíti a helyi civil kezdeményezéseket abban, hogy környezetüket szebbé és zöldebbé alakítsák a helyi lakosság bevonásával, közösségi akció keretében. A programnak köszönhetően eddig több mint 135 millió forintnyi támogatásban részesültek a nyertes pályázók. 2015-ig a MOL Zöldövezet Program keretében közel 100 ezer fa, virág és cserje települt több mint 1,5 millió négyzetméter területen. A közösségek az összegből azonban nem csak őshonos növényeket, hanem kerti eszközöket és a megvalósításhoz szükséges alapanyagokat is vásárolhatnak. A pályázatokat idén három kategóriában várták, amelyek a közösségi kertek létesítése, társasházi belső udvarok megújítása, illetve települések zöld területeinek megújítása voltak.

forrás: mti / molzoldovezet.hu / zold-hid-halas.hu

Galéria

KiskunhalasMOLzöldövezet díjZöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesület