2024.03.29, Péntek
Lezsák Sándor felkérte Csányi Józsefet, hogy induljon újra a polgármesteri tisztségért
facebook

Lezsák Sándor felkérte Csányi Józsefet, hogy induljon újra a polgármesteri tisztségért

kiskunfelegyhaza.hu

2018.10.13. 14:28

Közösségi oldalán cáfolta Csányi József polgármester azt a szóbeszédet, miszerint állami vállalat igazgatójaként, vagy államtitkárként folytatná pályafutását, s egyben bejelentette: ismét indul a polgármesteri címért.

Hirdetés

Négy éve, hogy Csányi József neve fémjelzi a városvezetést, és egy év van még hátra első polgármesteri ciklusából. Ahogy a város első embere fogalmaz: elégedett az eredményekkel, és folytatni szeretné a megkezdett munkát. Ezért is fogadta el Lezsák Sándor országgyűlési képviselő felkérését, miszerint mérettesse meg magát újra a 2019-es helyhatósági választáson.

– Csányi József jó városvezető. Ezt az elmúlt évek eredményei egyértelműen bizonyítják. Vele, és összeszokott csapatával tartom elképzelhetőnek a következő öt éves ciklust. Ezért kértem fel a megkezdett munka folytatására – fogalmazott Lezsák Sándor. A térség országgyűlési képviselője szerint különös öröm olyan egységben gondolkodó, kezdeményező, szakmailag sokrétű csapattal együtt dolgozni, mint amit a félegyházi polgármester épített fel maga körül.

– Négy évvel ezelőtt nagyon sok félegyházi segítségével szülővárosom polgármestere lettem. Az, hogy akkor úgy döntöttem, részt vállalok a helyi közéletben, életem egyik legmeghatározóbb és legjobb döntése volt. Hatalmas megtiszteltetés polgármesternek lenni. Embert próbáló, de minden percében izgalmas, sokrétű feladat.

Úgy gondolom, nem vallottam szégyent az elmúlt években. Félegyháza minden téren nagyon sokat lépett előre. Ebben természetesen rengeteg ember munkája benne van: a mögöttem álló csapaté, a kollégáimé, a képviselőké, az intézményekben dolgozóké, a vállalkozóké, és minden félegyházié aki megértette, hogy akkor jutunk előre, ha egy irányba húzzuk a város szekerét.

És én ezt a munkát folytatni szeretném. Soha egy percig fel sem merültek azok a dolgok, amelyekkel tele van a város. Nem leszek állami vállalat igazgatója és nem leszek államtitkár sem Budapesten.

Folytatni szeretném mindaddig, amíg úgy gondolom tenni tudok a városomért – így összegezte közösségi oldalán döntésének okait Csányi József.

– Hatalmas tervekkel kezdtünk munkához négy éve, és egy kiváló csapattal, Lezsák Sándor támogatásával nagyon szép eredményeket sikerült elérnünk. Elégedett vagyok, mert sok minden elindult, aminek a gyümölcsét már élvezi a város. Azonban a legnagyobb dolgok még előttünk állnak.

Négy évvel ezelőtt azt mondtam, hogy nem vagyok politikus. Ezt most is fenntartom. Ennek a városnak a vezetője vagyok, és ezt hatalmas megtiszteltetésnek, szolgálatnak tekintem, amit mindaddig folytatni szeretnék, amíg hasznára tudok lenni szülővárosomnak és az itt élőknek. Eddig sem a kampányidőszakra időzítettük a munkát, a látványberuházások nem a mi műfajunk. Az elmúlt négy évben folyamatosan fejlődött a város és a lendület most sem hagy alább: hamarosan indul a Félegyháza új városközpontját megteremtő, kétmilliárd forintos Zöldváros projekt, épül az új egészségügyi központ, startol a Vasas pálya felújítása, az ipari park II., és rengeteg útfejlesztés van még hátra a következő egy évben is. De a legnagyobb sikernek azt tekintem, hogy négy éve teljes nyugalom van a városban.

Ezt az tette lehetővé, hogy a félegyházi emberek támogatták képviselő-jelöltjeinket, ezzel többséghez segítettek bennünket, és a mögöttem álló képviselői csapat egységben is maradt. A legfontosabb hozadéka ennek, hogy soha nem kellett bűnös politikai alkukat kötnünk, sem megalkudni személyes morálunkban azért, hogy elő tudjunk mozdítani ügyeket. Hiába voltak ellenzéki képviselők, akik el akartak minket téríteni ettől, mi mindvégig a város érdekeit szem előtt tartva, a közjó mentén tudtunk haladni.

Jó okom van, hogy ezzel a csapattal szeretnék újra elindulni: összeszoktunk, egy nyelvet beszélünk, fél szavakból értjük egymást. Hogy ez így maradhasson, szükségünk van arra, hogy a félegyháziak minden körzetben támogassák jelöltjeinket. Amit pedig a következő öt évre ígérünk, az a nyugalom és a fejlődés.

KiskunfélegyházaKiskunfélegyházaCsányi József