2024.04.19, Péntek

Átadták az új ravatalozót a kiskunfélegyházi Alsótemetőben

kiskunfelegyhaza.hu

2017.12.12. 18:00

A mintegy 300 millió forintos beruházást a város önerőből valósította meg. Az épületben két ravatalozóteret alakítottak ki, amelyből az egyik nagyobb létszámú temetések megtartására is alkalmas.

Hirdetés

Az Ybl-díjas Boros Pál tervezte épületegyüttes átadásakor Csányi József polgármester és Lezsák Sándor országgyűlési képviselő mondott beszédet.

A ravatalozót Hajagos Gyula esperes-plébános, Rónaszéki Gábor plébános, Hatvani Zsófia református és Hostyánszki Péter baptista lelkész áldották meg. Közreműködött a Palestrina kamarakórus.

A ravatalozó átadásakor Csányi József polgármester elmondta, hogy 2014-ben megkérdezték a félegyházi lakosokat arról, hogy milyen feladatokat rónának az önkormányzatra, milyen elvárásaik vannak az új városvezetéssel szemben. A visszaérkezett kérdőívek szinte mindegyikén első helyen szerepelt az Alsótemető ravatalozójának építése, a sírkert rendbetételének igénye. Ez jogos kérés volt, ezért építette meg a város önerőből az új ravatalozót. Elkészült a bekötő út és az ahhoz tartozó közvilágítás is. A temetőfejlesztésnek azonban ez csak az első lépcsője. Jövőre portaépület és új bejárat épül, kerítés védi majd a temetőt.

2018-ban a Felsőtemetőben is rendbe tesszük a ravatalozót és felújítjuk az utakat is

– tette hozzá a polgármester.

A ravatalozó az embernek járó tisztelet utolsó helyszíne. Amikor elveszítjük családtagjainkat, barátainkat, ismerőseinket, arra törekszünk, hogy méltó búcsút vegyünk tőlük. Dicséretes, hogy Félegyháza a Felsőtemetőben megépítette ezt a szép új ravatalozót, ahol valóban méltó búcsút lehet venni az elhunytaktól

– mondta beszédében Lezsák Sándor országgyűlési képviselő.

Galéria

KiskunfélegyházaKiskunfélegyházaberuházástemetőravatalozó