Hirdetés


Egynapos lesz az idei Nyeregszemle
Fotó: utazzitthon.hu

Egynapos lesz az idei Nyeregszemle

nyeregszemle.hu

2017.08.23. 08:59

2017. szeptember 2-án egynapos nyárbúcsúztató lovasnap keretében tudják megtartani idén a Nyeregszemlét a Kiskunfélegyháza melletti Fekete Lovastanyán.

Hirdetés

Kifejezetten barátságos, kis szakmai rendezvényt állítottak össze, ahol találkozhatnak és beszélgethetnek néhány igen komoly szakemberrel a lótenyésztés, lókiképzés környékéről.

A program egy kis műhelykonferenciával kezdődik, aminek egy lovas tematikájú képzőművészeti kiállítás ad szép keretet. Majd a délelőtt folyamán lovas és lókiképző szemináriumok lesznek a különböző lovaspályákon. Megjelenik az örkénytábori szellemiség és a katonai lókiképzés is Pénzes Gábor és Sallay Sándor segítségével. Láthatunk majd fiatal ló elindításával kapcsolatos munkát, marhaterelő, munkalovas bemutatót és természetes lókiképzéssel foglalkozó kis előadást Tászler Melinda és Zerinváry Szilárd tolmácsolásában. A délután a Nyeregszemle Kupa zajlik majd, aminek a fődíja egy négynapos adriai tengerparti nyaralási lehetőség két főre! Érdemes tehát benevezni!

A lovasnap a kedves nézők számára a rendkívül kedvezményes 700 Ft/fő belépőjegyért cserébe látogatható (korosztálytól függetlenül).
Lovasok számára, azaz lóval, lószállítóval érkezők számára belépő nincs, és a parkolás is térítésmentes.

A rendezvényen igyeknek minden korosztály számára elfoglaltságot nyújtani, lesz lacikonyha, kézművesek és családi sarok.

Szeretettel várnak mindenkit a Nyárbúcsúztató Nyeregszemlén 2017. szeptember 2-án szombaton a Fekete Lovastanyán!

Program vázlatosan:

2017. szeptember 2. szombat
Műhelykonferencia és képzőművészeti kiállítás
Nyeregszemle Kupa (fődíj: egy négynapos Adriai nyaralás!)
Huszár lovas bemutató és katonai lókiképzés Pénzes Gáborral
Szabadidomítás, természetes lókiképzés Tászler Melindával és Zerinváry Szilárddal
Nyílt edzés Sallay Sándorral
Westernlovas bemutató Fekete tanya lovasaival
Lovasíjász bemutató
kézművesvásár
lacikonyha
táncház

 

Forrás: nyeregszemle.hu

fesztivál2017Nyeregszemlelovaskultúra

Hirdetés