Átadták a kiskunfélegyházi kórház új épületszárnyát
Fotók: Kürti László

Átadták a kiskunfélegyházi kórház új épületszárnyát

mti, felegyhazikozlony.eu

2017.02.22. 08:03

Tágasabb, szép környezetben, korszerű berendezésekkel felszerelt rendelőkben fogadja az egészségügyi ellátásra szorulókat a városi kórház. A mintegy 1 milliárd 300 millió forintos pályázati támogatással megvalósult új szárnyat február 21-én ünnepélyes keretek között adták át. Szinte minden részleg átköltözött már az új helyre, kivéve a fül-orr-gégészetet, valamint a foglalkozás egészségügyet. De az új berendezések elhelyezését követően a jövő héten már ezeken a szakrendeléseken is az új szárnyban fogadják az ellátásra várókat.

Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár emlékeztetett, a kórház 2012 decemberében került állami fenntartásba, és 2013 májusában integrálódott a Bács-Kiskun Megyei Kórház szervezeti struktúrájába.
A kórház az állami tulajdonba kerülésekor elveszített ellátási formáit mint funkciókat mára visszakapta. 
Így indulhat be a kiskunfélegyházi kórházban - a mostani beruházásnak is köszönhetően - az egynapos sebészet, a belgyógyászati nappali ellátás 12 ággyal, ugyanakkor sikerült megteremteni a 24 órás sürgősségi betegellátás feltételeit is - mondta Mészáros János.

A kórházfejlesztés megvalósítása - a különféle engedélyezési eljárások miatt - a tervezettnél tovább tartott, így a végösszeget már nem lehetett uniós támogatásból kifizetni.
Az adósság rendezéséig az épületet nem használhatta a kórház. Egy tavaly augusztusi kormányhatározat értelmében azonban a kiskunfélegyházi intézmény is részesült abból a csaknem 6 milliárd forint kiegészítő uniós forrásból, amelyet egyes kórházak félbemaradt beruházásának, fejlesztésének befejezésére szánt a kormány.


Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője az ünnepségen elmondta, az elmúlt öt évben országos szinten mintegy 332 milliárd forintot fordíthattak a kórházak fejlesztésekre. Az integrációs pályázatnak köszönhetően a Bács-Kiskun Megyei Kórház csaknem 3 milliárd forintot kapott telephelyeinek fejlesztésére.     

A kiskunfélegyházi új szárny megépítése nemcsak a helyiek életében, de a környező településeken, a kistérségben élők számára is jelentős beruházás - emelte ki a politikus.

Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója elmondta, a kiskunfélegyházi kórház infrastrukturális beruházásra és gépparkfejlesztésre több mint 600-600 millió forintot költhetett. Az összegből az intézmény régi ebédlőjének és mosdóinak helyére építették fel az új épületszárnyat, bővítették a szakrendeléseket, megteremtették az egynapos sebészet és belgyógyászat legmodernebb feltételeit, valamint megújult a röntgenpark is. Ezzel a korábbinál sokkal több beteg magasabb szintű ellátása történhet meg helyben.


Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere kiemelte, a kórházfejlesztéssel nem feledkeznek meg a betegellátás másik pilléréről sem. Már dolgoznak egy olyan program létrehozásán, amely az önkormányzat által működtetett háziorvosi rendelők fejlesztését tenné lehetővé. A tervek szerint erre még az idén több tízmillió forintot fordíthat a város.

Kiskunfélegyházaegészségügykiskunfélegyházi kórház