2024.04.19, Péntek
Kiskőrösön tartották a a
Kiskőrös város facebook

Kiskőrösön tartották a a "Közösségek hete" országos rendezvény nyitónapját

Kiskőrös város facebook

2018.05.08. 13:43

A Közösségek Hete megnyitó ünnepsége az „Élményműhely – Kupola építése” című programmal vette kezdetét, amely folyamatosan, az esemény alatt nyeri el végső formáját.

Hirdetés

A Kiskőrösi Úttörténeti múzeumban május 7-én délelőtt elindult az országszerte csaknem 800 programmal zajló "Közösségek hete". Az egy héten át tartó programsorozatot Dr. Cseri Miklós miniszteri biztos, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója nyitotta meg, beszélt a kiskőrösi közösségek összetartó erejéről Domonyi László polgármester és a program nagyszerűségéről Szászi András, a rendezvénynek helyet adó múzeum igazgatója. 


Az intézmény tavaly, az első "Közösségek Hetén" számos eseménnyel vett részt. A témahét minden napján
kínált a rendezvény szellemiségét képviselő, innovatív közösségépítő programokat, csakúgy, mint majd idén is.


A hivatalos megnyitó után Kiskőrös főteréről induló biciklis felvonulás Józsi, az úthenger vezetésével érkezett meg a múzeum udvarára, ahol kirakták a Közösségek Hete logóját. A rendezvény a „Közösen könnyebb” című kiállítás
megnyitójával zárult. 


Az országos rendezvénysorozat a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás EFOP1.3.1-15-2016-00001 kiemelt projekt keretében, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. és az Országos Széchényi Könyvtár konzorciumi együttműködésében valósul meg. A "Közösségek hete" kiskőrösi programjait, valamint az országos megnyitót Supka Éva, a szervező Szentendrei Szabadtéri Múzeum mentora koordinálja.

Galéria

KiskőrösKiskőrösKözösségek Hete