Kirakat

Kecskeméten nárciszokkal tisztelgünk a szenvedők előtt

2017.10.10

Immár 8. alkalommal ültet nárciszt az Ölelő Kéz Ápolási és Hospice Alapítvány az emberi méltóság tisztelete és elfogadása jegyében október 13-án 13.30 órakor a Méltóság Mezeje kőnél.

Irodai divat 40-es méret felett

2017.08.29

Molettként sokáig nem volt könnyű dolguk a hölgyeknek, mert a boltok nem kényeztették el őket a kínálatukkal.

Ígéretes jövő előtt a kecskeméti tájfutók

2017.06.12

Őrült kavalkád és észveszejtő lelkesedés volt jellemző június 9-én a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola kültéri sportpályáján megrendezett Nagy Sportágválasztón, melyen a Kecskeméti Zöld Sportok Egyesülete (KZSE) is részt vett abból a célból, hogy megismertesse a gyerekekkel a tájfutást – méghozzá nem kevés sikerrel.

Kecskeméti családok a legősibb sportág bűvöletében

2017.05.29

Nem mindennapi élményben lehetett részük mindazoknak, akik kilátogattak a kecskeméti Decathlonhoz a napokban, hiszen május 24-én, valamint 27-én is kicsik és nagyok egyaránt megismerkedhettek a tájékozódási futással a Kecskeméti Zöld Sportok Egyesületének jóvoltából. Előbbi alkalommal a Tájfutás Világnapján, utóbbin pedig a Gyermeknap keretén belül invitáltak mindenkit egy kis tájékozódási játékra.

A Fókusz Takarék átadta felújított fiókját Kiskunfélegyházán

2017.04.27

A Fókusz Takarék megnyitotta felújított Kiskunfélegyházi Fiókját az ügyfélforgalom előtt. A pénzintézet ügyfelei a jól megszokott helyen, a Gorkij utcában, korszerű környezetben vehetik igénybe a pénzügyi szolgáltatásokat.

Kecskemét amiért érdemes itt élni és munkát vállalni!

2017.03.30

Magyarországon számos olyan hely van, amely egyszerűen felfedezésért kiált. A nagytájaink közé tartozik az Északi-középhegység, ahol a legkiemelkedőbb városok közé tartozik Eger, és Miskolc. A Dunántúli-dombság területén található Pécs, amely méltán népszerű a látogatók körében. Országunkban az Alföld mondhatni, hogy a legnagyobb tájak közé tartozik. Itt található Kecskemét, ami oktatási, kulturális, gazdasági, és idegenforgalmi központnak is tekinthető.

A Boróka Kupával indult a tavasz első tájfutása

2017.03.06

A 2017-es évben március 4-5-én első alkalommal rajtoltak el a tájfutók Kaskantyún, a Hegyisport Szentendre Egyesület és a Kalocsai SE által közösen megrendezett Boróka Kupán. A tavasz első megmérettetésére a Kecskeméti Zöld Sportok Egyesületéből tíz tájfutó állt a rajthoz.

Lantos Árpád: Hazánk a közép-európai turizmus fellegvára lehet!

2017.01.23

Nagy pelyhekben szállingózott a hó Visegrádon, amikor az alábbi interjú felvételére sor került a hazai szállodaipar egyik tapasztalt hotel-igazgatójával, Lantos Árpáddal. Mialatt az interjú készült a Hotel Silvanus étterméből, szobáinak erkélyeiről és teraszáról lankadatlanul exponáltak masináikkal a szépséges kilátásra rácsodálkozó vendégek. A hatalmas családi hotel wellness részlegéből vidám zsibongás hallatszott, a hallban megépített kandalló halk duruzsolása pedig minden vendégre, így ránk is pozitívan hatott. Januárban és februárban ráadásul többször is friss hóval játszadozik errefelé a szél, így ha némi szerencse folytán, éppen akkor szakad ki az angyalkák dunnája, amikor itt töltik szabadidejüket, akkor a kedves Vendégek a tökéletes pihenésen és a panorámán kívül Holle Anyó meséjébe is belecsöppennek.

A vendéglátás fellegvára: Hotel Silvanus****

2016.11.22

Egy napra a természetbe, Magyarország legszebb kilátására vágytunk és egyben jót szerettünk volna ebédelni. Úgy döntöttünk felkeressük a Dunakanyart és ebben a formációban az általunk vélt legjobbat - a vendéglátás fellegvárát - a Hotel Silvanus Panoráma éttermét.

Népszerű termékeinek köszönhetően ismét Pegazus díjas a Terrán

2016.11.17

Az idén immár nyolcadik alkalommal megrendezett Pegazus Díj átadóján a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. újra átvehette a Piacvezető kategória oklevelét.

Idén is keresi a legszebben kivitelezett tetőket a Terrán

2016.09.05

A kivitelezés technikája, az épülettel való összhang is számít, a legjobbak az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) versenyébe kerülnek, ahol a tetőnek egy kritikus helyen történő megbontására is sor kerülhet.

Vannak itthon high-tech kórházak is

2016.07.08

Ha a hazai egészségügy állapotára gondolunk, sokakban a málló falak, a rozzant ágyak és az általános reménytelenség képe sejlik fel, de szerencsére van az éremnek egy másik oldala is: számos intézményben komoly fejlesztések történtek, történnek. Három intézményt kerestünk fel ezek közül: a Heim Pál Gyermekkórházat, az Országos Onkológiai Intézetet és a Bács-Kiskun Megyei Kórházat.

Itt építsd a csapatod – ezt imádni fogják a kollégák!

2016.06.30

A csapatmunka, hatékony kommunikáció és az összetartozás fontos szerepet játszik a sikerességben.

Álombeli kisváros, smaragdzöld drágakő – Murau és a Grüner See

2016.05.18

Murau, a fa fővárosa, melynek történelme a XIII. századig nyúlik vissza. Számtalan programot kínál ez a festői település, hazafelé pedig ki ne hagyjuk, hogy megálljunk egy piknikre Ausztria ékszerdobozánál.

Gurulj két keréken, bámulj és strandolj – Családi kerékpárút a Mura mentén

2016.05.16

A Mura menti kerékpárút (Murradweg) az alpesi térség legszebb folyómenti családi kerékpárútja.

Női bőrdzseki - vagány és elegáns

2017.09.29

Ne féljünk bőrdzsekit hordani: ez lehet az egyik leghatásosabb ruhadarab a gardróbunkban. Ha hidegben is stílusosan szeretnénk festeni, akkor kapjuk fel ezt az örök darabot.

Kedvet kaptak a tájfutáshoz a kecskeméti SOS Gyermekfalu lakói

2017.08.26

2017. augusztus 24-én a kecskeméti SOS Gyermekfaluban egy Napközistábor keretén belül Sportnapot tartottak, ahol a Kecskeméti Zöld Sportok Egyesülete egy kis tájékozódási játékra invitálta a gyermekfalu lakóit.

Ideális hálóruha nyárra

2017.05.30

Egy hosszú, fárasztó nap után nincs kellemesebb, mint átcserélni a nappali öltözetünket hálóruhára, és végre átadni magunkat a pihenésnek. Nincs ez így nyáron sem, amikor később megy le a nap, az éjjelek is forróak olykor, és nehezebb pihenni, mint a téli éjszakákon. Nem véletlenül jellemző a kialvatlanság sokunkra a meleg hónapokban.

Újabb világrekord-kísérletre készülnek a tájfutók

2017.05.16

Mozgalmas május járja át a Kecskeméti Zöld Sportok Egyesület életét: május 24-én, Kecskeméten is megrendezésre kerül a Tájfutás Világnapja; 27-én pedig egy Gyermeknap keretén belül invitálnak mindenkit egy kis tájékozódási játékra, mely betekintést enged a tájékozódási futás világába.

Nem nehéz eltévedni az iskolaudvarban!

2017.04.26

Mindezt pedig a kecskeméti Piarista Általános Iskola tanulói is megtapasztalhatták, hiszen április 25-én az Iskola által szervezett Egészségnap keretén belül, a Kecskeméti Zöld Sportok Egyesülete rendezésének jóvoltából tájékozódási futáson is megmérethették magukat a Czollner téri intézmény udvarában.

A’la carte étkezéssel bővítette kínálatát a Biczó Csárda Fülöpszálláson

2017.03.22

A Biczó Csárda az idei év tavaszától kitárja kapuit az egyénileg érkező vendégek előtt, akik akár 990,- Forintos áron választhatnak az étlapról egy ebédet vagy vacsorát napi 5 főétel közül.

Egyszerű megoldást ajánl a derékfájásra a kecskeméti Fürdő Gyógyszolgáltatása

2017.02.25

A McKenzie terápiával rövid időn belül, otthon végezhető gyakorlattal megszüntethető a kínzó fájdalom.

Megoldások külföldi útjaikhoz

2016.12.22

Amit kínálnak: repülőjegyek, szálláslehetőségek széles választéka, utasbiztosítások, egyéb utazási szolgáltatások

Jótékonysági gálakoncert fény és hangjátékkal pénteken a Nagytemplomban

2016.11.21

Az est programja egy orgonakoncert, melynek egy fantasztikus csúcs technikás lézershow ad különleges hangulatot, keretet.

Kreatív támogatások a tetőfelújítóknak és -építőknek

2016.11.07

A technológiai fejlődéssel együtt a felhasználói igények is növekednek, ennek köszönhetően a gyártó cégeknek is fejleszteniük kell nem csak a termékeiket, hanem informatikai hátterű szolgáltatásaikat is. A Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. olyan innovatív támogató megoldásokat kínál, amelyekkel segítséget nyújtanak az építkezőknek a tetőépítéshez vagy -felújításhoz, valamint megkönnyítik a választást, hogy könnyebben tervezhessenek a várható költségekkel.

50 éves garanciával és tetőspecialisták ajánlásával segít a Terrán

2016.08.12

A magyar tetőcserépgyártó emellett az egészségre veszélyes azbeszt és a környezetszennyező bitumen alapanyagok lecserélésére is megoldást ad.

Kiváló üzleti minősítést kapott a kiskunhalasi székhelyű Merkbau Kft.

2016.07.06

Az OPTEN Informatikai Kft. „A" minősítésben részesítette a Merkbaut megbízható üzleti tevékenysége miatt.

Bokrétaünnep az Arborétum lakóparkban

2016.06.11

Az Arborétum lakópark harmadik, befejező ütem megvalósításának jelentős mérföldkövéhez érkezett.

Utazz gőzössel! – mesebeli kisvasút a Mura mellett

2016.05.17

Töltődj fel! - Relax Resort Wellness**** magyar hotel Ausztriában

2016.05.15

Valódi hegyi lustálkodást és élményeket kapsz a Relax Resort magyar tulajdonossal és személyzettel rendelkező négycsillagos hotelben.