2024.04.19, Péntek

Porogi Ádám a Hamlet után Jézust alakítja az Újvilág Passióban

2016.05.19. 11:33

Porogi Ádám veszi át Csémy Balázstól Jézus szerepét az Újvilág Passióban.

Hirdetés

Porogi Ádám veszi át Csémy Balázstól Jézus szerepét az Újvilág Passióban. A kecskeméti színház társulata 2012-ben mutatta be először a produkciót, amelyet idén június 10-11-12-én láthat a közönség az Arborétumban. 

A Kecskeméti Katona József Színház hagyományteremtő szándékkal hozta létre a produkciót 2012-ben. Reményeik szerint minden évben, június második hétvégéjén megmutathatják a nézőknek a kecskeméti Újvilág Passiót, idén, június 10. és 12. között láthatja a nagy közönség a Kecskeméti Arborétumban.
 

Jézus Krisztus szenvedéstörténete az egyik legismertebb témakör az irodalomtörténetben. A Kecskeméti Katona József Színház most arra vállalkozott, hogy az ismert eseményeket szabadtéren, a hagyományokhoz ragaszkodva, ám mégis azoktól kissé eltérő módon mutatja be. Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetes rend, a pálosok. Az előadás története szerint a rend százhuszonhat tagja elkísérte Kolombuszt híres felfedezőútján. A papokat Izabella spanyol királyné kérte a magyar rendfőnöktől, azzal a feladattal, hogy tartsák a bátor hajósokban a lelket; valamint hogy később terjesszék a hitet a távoli földrészen, az Új Világban. A magyar pálosok (a „fehérbarátok”) így meghatározó szereplői voltak Amerika történetének, úgy is, mint az európai kultúra és műveltség terjesztői. A kecskeméti előadás sajátossága, hogy a pálosok szemszögéből mutatja be az ottani eseményeket, a térítés kezdeti stádiumait. 

 

Villáminterjú Porogi Ádámmal:

Szeretsz szabadtéren játszani?

Igen, különleges események történhetnek. Például a Passió egyik előadásán utolért bennünket egy rettenetes vihar. Jézus megfeszítésének jeleneténél elkezdett mennydörögni, villámlani, és amikor vége lett az előadásnak, nyakunkba szakadt az ég. Jó volt.

Működött az előadás kőszínházban, amikor pár éve a nagyszínpadon is látható volt az Újvilág Passió?
Telt házzal ment, de szabadtéren az igazi: az Arborétum, a felhők, csillagok, a 100 fős statisztéria mind nagyon sokat számít.

Nem akármilyen évad végén készülsz Jézus szerepére.

Nagyon jó évadom volt. Szeptemberben Barta Lajos Szerelem című darabjában Komoróczyt játszottam, majd következett a Hamlet, utána Querubin a Figaro házasságából. Idén – talán először – volt időm pihenni, úgyhogy maradt erőm az évad végére. Jól jön: júniusban lesz az Újvilág Passió, amelyben Jézus szerepét veszem át. Bár nehéz erre úgy gondolnom, mint egy szerepre, hiszen az, ha jól van megírva, összetett, gyarló, emberi. A passiójáték során viszont valami istenit próbálunk eljátszani, a magunk gyarló testével, lelkével. Szóval fogalmazzunk úgy: a célom, hogy Jézus gondolatait érthetően közvetítsem.

porogi hamlet

Fotó: Ujvári Sándor/MTI

Milyen tapasztalatot hozott a Hamlet?

Minden előadás más. Keresgélem, hogyan tudok a nézőkkel kommunikálni. Sok múlik rajtuk, ők is egy játszó fél, a cinkosaim. A belső munka, hogy mennyire tudok megragadni egy gondolatot, mennyire sikerül érzékennyé, törékennyé, sebezhetővé, kiszolgáltatottá tenni magam, miközben játszom. Ez egyszer kevésbé, máskor jobban sikerül. Van ebben valami mázli is. Néha sikerül eljutni odáig, hogy már nem kell játszani, magával sodor bennünket az előadás, ami hihetetlenül jó érzés. Például amikor gimiseknek játszottunk. Nyitottak és fogékonyak voltak mindenre, ami a színpadon történt; az elejétől a végéig értették, miről van szó. Ott ők lendítettek át minket a nehezén.

Miért nehezebb megtalálni a kapcsolatot az idősebb nézőkkel? A prekoncepciók miatt?

Ez is benne lehet. Hogy milyennek kellene lennie egy Hamlet előadásnak. De a fiataloknak is lehet negatív érzetük, hiszen a Hamlet tananyag, s mint ilyen, sajnos eleve riasztó. Ehhez képest jó érzés lehet, ha izgalmas előadást látnak. De idősebb közönséggel is volt nagyon jó esténk.

Átfordított benned valamit ez a szerep?

Nem. Megvan a veszélye annak, hogy az a szélsőséges viselkedés, ahogy Hamlet működik, átcsúszik az életbe. Erre figyelni kell. Mert az hazugság lenne. Hiszen teljesen más az élethelyzetünk.

forrás: szinhaz.hu / kecskemetikatona.hu

Galéria

Kecskemétújvilág passióarborétumPorogi ÁdámKecskeméti Katona József Színház