2024.04.19, Péntek

Mikulás-party a Malom Központban

2015.12.05. 09:20

Hirdetés

December 4-én délután tervezte a Mikulás, hogy meglátogatja a Malom Központba érkezőket. Ígéretét megtartva, ott is volt, sőt még kísérőit, a manókat is magával hozta. Nagy, nehéz puttonyát cipelte. A várakozók rögvest hellyel is kínálták a kandalló melletti karosszékbe. A Megfáradt el is fogadta az invitálást, még szaloncukorral is jutalmazott.

Kicsi gyerekek sokasága gyülekezett, kíváncsian várták őt, de bizony, amikor meglátták, meghallották mély hangját, sokuk megszeppent. Voltak azonban nagyon bátrak is. Gyönyörű versekkel, dalokkal ajándékozták meg a Nagyszakállút, aki természetesen jutalmat is osztott. A szüleikhez odabújtaknak is jutott, jövőre a merészebbek között várja majd őket. A délután folyamán sorra bizonyította a fiatal gyereksereg, bizony jól viselkedtek az idei évben is, mindannyiuk megérdemelte a várva várt meglepit.

A szaloncukrok bezsebelése után a mikulás manóinak segítségével barkácsfoglalkozáson is részt vehettek.

Nagyon finom forró kakaóval öblíthették le a délután izgalmát a 3. emeleten.

Búcsúzásképp megígértették a Mikulással, hogy jövőre is igyekeznek jónak lenni, várják Őt akkorra is! Jó utat kívánva búcsúztak Tőle!

Galéria

KecskemétMikulás-party a Malom Központban