2024.04.20, Szombat

Felavatták a Kuhn Center Magyarország új telephelyét Kecskeméten

2016.03.11. 13:26

Ünnepélyes keretek között, mintegy 270 vendég részvételével avatták fel a KUHN hivatalos magyarországi forgalmazójának telephelyét Kecskeméten.

Hirdetés

Ünnepélyes keretek között, mintegy 270 vendég részvételével avatták fel a KUHN hivatalos magyarországi forgalmazójának telephelyét Kecskeméten. A cég vezetése az elkövetkező években az értékesítés és ezzel együtt a magyar piaci részesedés jelentős növekedésére számít. A jelenleg 15 főt foglalkoztató cég a jövőben jelentős létszámbővítést is tervez.

Az eseményt megtisztelte az MVH elnöke, a talajművelés egyik legnagyobb szaktekintélye, Dr. Gyuricza Csaba. Köszöntőjében elmondta, hogy a KUHN telephely ékes bizonyítéka annak, hogy a modern talajművelési technológia egyre inkább teret nyer hazánkban, egyre több gazda ismeri fel e rendszerek jelentőségét és a géppark megújításával, a legmodernebb eszközök igénybevételével ─ amely egyben újfajta gondolkodásmódot is igényel ─ készek megalapozni növénytermesztésük sikerét. A rendezvényre vezető útja során tapasztalt belvizes területekre utalva Gyuricza Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy ilyen esetben az agrotechnikai hibák köszönnek vissza, akár több évre visszanyúlóan is. A talajt igenis alkalmassá kell tennünk arra, hogy befogadhassa a nagymennyiségű csapadékot, illetve aszály esetén képes legyen raktározni ezt a vízmennyiséget. Ehhez van szükség a korszerű talajművelési technológiák alkalmazására, amelyben a KUHN gépei élen járnak.

A francia KUHN vállalatot Josef Kuhn alapította 1828-ban. Jelenleg 9 gyárból több mint 100 országba szállítanak mezőgazdasági eszközöket. Koltó Zsolt a KUHN Center Magyarország vezetője elmondta, hogy a magyarországi leányvállalat létrehozásával Kelet Európában elsőként Magyarország csatlakozott a Kuhn globális hálózatába, ezzel a lépéssel kívánja a magyar gazdák igényeit hatékonyabban kiszolgálni a vállalat. A 2014-ben kezdődött 620 millió forintos beruházás eredményeként a mintegy 12 000 négyzetméternyi telephelyen két épület kapott helyet. Az adminisztrációs központ, üzlet és raktár, valamint a szervizcsarnok mellett a széles géppaletta bemutatására szolgáló kinti teleppel állnak a vevők rendelkezésére. A jelenleg 15 főt foglalkoztató cég a jövőben jelentős létszámbővítést tervez.

A prémium kategóriás KUHN gépeket és a vállalat üzletvitelét a megbízhatóság, átláthatóság, rugalmasság, nyitottság és gyorsaság jellemzi. Kis és nagyméretű gazdaságok részére egyaránt kínál gépcsaládokat a KUHN, a vető- és talajművelő gépek, műtrágyaszórók, növényvédelmi gépek, zöldsor gépei és bálázó gépek szegmensében, valamint innovatív megoldásokat a precíziós gazdálkodásban.

A cég vezetése az elkövetkező években az értékesítés és ezzel együtt a magyar piaci részesedés jelentős növekedésére számít.

forrás: agronaplo.hu

fotók: https://www.facebook.com/Kuhn-Center-Magyarorsz%C3%A1g-Kft-732092843504701/?fref=ts

Galéria

KecskemétmezőgazdaságKuhn Kfttalajművelésnövényvédelem