2024.03.29, Péntek
Ki mer-e állni a nyílt televíziós vitára a kecskeméti polgármester?

Ki mer-e állni a nyílt televíziós vitára a kecskeméti polgármester?

2015.12.17. 18:47

Hirdetés

Az ország jelenleg telis-tele van teljesen értelmetlennek tűnő buta erőfiotgatásokkal. Ganxta üt vág, a Telekom szerződést bont Ákossal a véleménye miatt, e miatt a kormány szerződéstbont a Telekommal ( egy kicsit) Kecskeméten pedig sorozatosan tüntetnek a Fidesz-es szavazók a Fidesz-es polgármester azért, hogy a Bányai továbbra is a megye legjobb középiskolája maradjon. (?) Mintha így 2015 karácsonya előtti napokban egy kicsit mindenki megőrült volna.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármesterasszonya a megválasztása óta az első igazán kemény politikai megmérettetésén esik át ezekben a hónapokban, és az utóbbi napokban még inkább. Vegyük figyelembe, hogy fiatal nőként kifejezetten nehéz a helyzete, hiszen míg az elődje Zombor Gábor vélhetően egy percet sem tépelődött volna és állna bele ebbe a kihívásba, (mint tette azt eddig is számtalanszor, ha tetemre hívták) Szemereyné számára ez egy kifejezetten komoly kihívás lehet A jobboldali kecskeméti szavazók számára ugyanis eddig sajnos nem adott magyarázatot arra vonatkozóan, hogy miért van ellene, hogy a megye legsikeresebb középiskoláját, az azt 23 éve vezető Lukács Lajos vezesse tovább.

A Megvédjük a Bányait Facebook csoport vezetője a mai, kissé talán elszomorító városházi zárt ülésen zajlott szavazás után Nyílt levéllel fordult a polgármesterhez, amelyben nyílt televíziós vitára hívta ki.

A zárt ülésen Lukács Lajost 11-en, míg a talpon álló, ám három év múlva nyugdíjba vonuló kihívóját 15-en támogatták. 

Galéria

KecskemétSzemereyné Pataki KlaudiaMegvédjük a Bányait Facebook